Archivum
Városszemle Keszthelyen
Immár tizedik éve annak, hogy elindította Keszthelyen az önkormányzat a városszemlét. December elején Gachály András képviselő vezetésével az adventi-karácsonyi felkészülés jegyében járta végig az alkalmi szemlebizottság a sétálóutcát, a Fejér György utcát és a piac környezetét.
A sétálóutcára ráférne a "generáljavítás"
A polgármesteri hivatal egyes osztályainak vezető munkatársai, a VÜZ Kft. illetékesei, a rendőrség, a közterület-felügyelet is képviselte magát a városcentrum bejáráson.
A Fő utcai kiemelt kereskedelmi övezet rendezettségére, szépségére, tisztaságára nemigen hangzott el panasz. A növénykiültetés idén is látványosra sikerült. A bizottság szemrevételezte a Kossuth utca közepén futó csapadékvíz-elvezető rendszer csatorna fedőlapjait, amelyek közül legfeljebb 1-2 volt csak sérülésmentes. A kockakövek most is több helyen kilazultak voltak, és akadt, ahol nagykátyúkat kellett kerülgetni. Többen egyetértettek azzal a felvetéssel, hogy az utcára jövőre ráférne egy generáljavítás, amelyre minimum 5 millió forintot lenne érdemes betervezni a költségvetésben. Szóba került a Városház utcai és a Fejér György-Kossuth utca sarkán a szabálytalan parkolás kérdése, és szomorúan látták, hogy a fém szemetes edények majd mindegyike meg volt töltve olyan háztartási hulladékkal, aminek nem ott lenne a helye.
Szemet szúrt sokaknak a kapualjak kövezetén, mint alkalmi terjesztési helyen kitett, hirdetési újságok nagy mennyisége is. Ezeket könnyen felkapja a szél. A sétáló utcai kereskedők képviseletében Kovács Lászlóné Gazdag Magdolna panaszolta be, hogy öthét alatt immár másodjára törték be az óra-ékszer üzlet kirakatát. Szerinte a közbiztonság tragikus meggyengülésén túl a folyamatosan emelkedő magas bérleti díjak, az állandóan üres sétáló utca, és a környék magas parkolási díjai is keserítik az itteni vállalkozók életét. A piacon a parkolás díjmentességének egyértelműségét kérték jelezni a parkolóórákon, és indítványozták a sorompó folyamatos függőleges állapotban hagyását is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés