Archivum
Művészettel a vadonról
Idén nyáron, négy év után ismét Valaczkai Erzsébet természetfestményeinek időszaki kiállításával találkozhatnak a keszthelyi Vadászati Múzeum látogatói.
A festő- és grafikusművész ihletője a vadon. Célja, hogy ritka pillanatokat örökítsem meg abból a harmonikus világból aminek valaha az ember is részese volt, ám a mai élet mind gyorsabb sodrában egyre kevesebbet lát belőle. A Csergezán Pál-díjas alkotó a kiállítóhelyen a képzőművészettel egészíti ki az erdő-mező megidézését.
Képeire jellemző a technikai sokféleség, szívesen dolgozik szénnel, pasztellel, grafittal, olajjal egyaránt. Éles szemű megfigyelőképessége is tükröződik a munkákon, alkotásai beszédesek, kiolvasható belőlük a természet mondanivalója. Nem csupán témaként kezeli az élő környezetet, alkotásain keresztül védi is azt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában