Archivum
Katonai emlékműnél koszorúztak
Halottak napja alkalmából a volt zalaegerszegi Petőfi-lakatanya előtti emlékműnél koszorúztak a Honvéd Klub, a Nemzetközi Szent György Lovagrend és a helyi önkormányzat képviselői. A szolgálatteljesítés közben elhunyt katonákra emlékeztek és felidézték az egykori laktanya országos szinten is kiemelkedő szervezetének jelentőségét. Az ünnepségen részt vettek az Osztrák Bajtársi Szövetség képviselői is.
Gondos Ferenc, a Nemzetközi Szent György Lovagrend megyei vezetője kegyeleti kötelességnek titulálta a főhajtást a 2009-ben avatott emlékműnél. A lovagrendi feladatok egyikét teljesítve idézték fel az egykori bajtársak, barátok, rokonok alakját, s a zalaegerszegi 8. hadosztály tevékenységét. S reményét, s kérését fejezte ki, az egykor megálmodott emlékpark létrehozásáért, melynek csupán első lépcsője valósult meg 3 évvel ezelőtt.
Az ünnepségen köszöntőt mondott még Tombi Lajos önkormányzati képviselő is, majd gyertyagyújtással zárult az egykori katonák előtti tisztelgés.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában