Archivum
Lúdláb a Pontházban, krémes a Bárányban
A hetvenes évek gasztrokultúráját és zenei életét is felidézte az a történeti séta, melyet a város napja alkalmából szervezett a Tourinform Iroda, és a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület. A Zeg, Zeg, Zeg, GasztroEgerszeg! című múltidéző kalandozás kapcsolódott a Gasztroélmények Éve programsorozathoz is.
Gasztro-séta a város napján
Gróznerné Németi Piroska idegenvezető amellett, hogy felidézte a város történetének fontosabb pillanatait, a hetvenes, nyolcvanas évek kávéházairól, cukrászdáiról, népszerű süteményeiről, valamint az ifjúsági- és zenei életről is mesélt. A séta a Tourinform Iroda elől indult és a Deák tér irányába haladt. Így már mindjárt az elején szóba került a hajdani Pontház presszó, ahol kiváló, helyben sütött süteményeket árultak. A cukrászda kedvelt helye volt a középiskolásoknak, akik egy-egy ötös dolgozat, vagy sikeres érettségi után biztos, hogy megvendégelték magukat néhány szelet Lúdlábra; ez volt ugyanis a Pontház egyik legkedveltebb sütije.
Nem kellett sokat gyalogolni annak, aki "fojtásként" még néhány krémest is meg akart kóstolni; az Arany Bárány cukrászdája többek között arról volt nevezetes, hogy itt még nyáron is árultak krémest, mivel helyben készült, így nem kellett tartani attól, hogy szállítás közben megromlik. Szintén népszerű volt a fiatalok körében a szálloda télikertje is, ahol zenés rendezvényeket tartottak.
Az idegenvezető megemlékezett a Deák tér környékén lévő vendéglátóhelyekről is, például a Zala vendéglőről, az egykori Kummer kávéházról (ami ugyan a századelőn működött, ám mindenképpen említésre méltó, hiszen az emeletén mozi is volt), és a múzeum földszintjén lévő KISZ-klubról is.
A menet ezt követően a Zóna étterem és a Tiszti Klub felé vette az irányt. Ez utóbbiról, vagyis a "Hemóról" Gróznerné Németi Piroska szubjektíven nyilatkozott, mert – mint mondta – épp ez volt a törzshelye, és nagyon sok emlék köti ide. Sajnálja, hogy az épület kihasználatlan, és hogy az állaga évről évre romlik. Egykor ugyanis gyönyörű lépcsőház és csillár fogadta a betérőt. A vendéglátóegység pedig szintén megfelelt a korszak, na és a fiatalok elvárásainak. Boxos elrendezésű volt, így el lehetett bújni a kíváncsi tekintetek elől; és mindig jó zene szólt.
A séta az Ady utcán át a zsinagóga, majd a Dísz tér felé folytatódott. Itt szóba került a Csipkeház építése, illetve az a tény, hogy emiatt számos korabeli épület lebontásra került a Kossuth utcán. Többek között az eredeti Nefelejcs cukrászda is. A hely annyira kedvelt volt a zalaegerszegiek körében, hogy a Csipkeházban is nyílt egy Nefelejcs Bisztró, majd önkiszolgáló étterem, ám ez a "Nefi" már köszönőviszonyban sem volt az igazival.
Az idegenvezető mesélt a Tulipán presszóról is, ahol gyakran "összefújta a szemetet a szél". A Hemó mellett a hetvenes években ugyanis ez volt az egyik legkedveltebb szórakozóhely a városban. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy a város ifjúsága itt találkozott. És ha már szórakozóhelyekről van szó, akkor fontos megemlíteni néhányat azok közül a zenekarok és zenészek közül, akik a vendéglátóhelyeken gondoskodtak a jó hangulatról. A séta során a Tunyogi-testvéreket, Krecsár Pétert, Hotát, a Helios együttest és a Lorenzó zenekart is megemlítette az idegenvezető, mint a város kultúr- és gasztrotörténetének fontos szereplőit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen