Archivum
Rocktörténeti kiállítás Hévízen
A Hévízi Múzeum emeleti kamaratermeiben október negyedikéig látogatható a Neonparádé című rock and roll és rocktörténeti interaktív kiállítás, amelyik az augusztus 13. és 20. között megrendezett, hagyományos hévízi borünnephez kapcsolódik.
Interaktív neonparádé
A rock-hőskorszak tárgyi kultúráját bemutató tárlaton magyar, illetve jugoszláv kiadású, a '60-as és '70-es években kiadott kis -és nagylemezek borítói idézik vissza a "keleti blokk" szabadságvágyát. Látható itt amerikai autórádiós magnó és működőképes lemezlejátszó is Megtekinthető a Dolly Roll Együttes, Szikora Róbert, Komár László, vagy Kovács Kati fellépő ruhája. Az Omega, a Hungária, a Syrius és az Illés együttesek relikviái mellett Koncz Zsuzsáról és Elvisről is megemlékeztek a szervezők.
A Jazz legendáinak emléket állítva Walter Gábor festő is kiállította pasztell és olajtechnikával készült festményeit, melyek zöméhez fotóadaptációt használt. Hermann Katalin, a Gróf I. Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjteményének művészeti vezetője megnyitójában említést tett arról, hogy a rockzene honi születését, magyar vonatkozásait, a zenével összefüggő életérzést felidéző időszaki tárlat megnyitását több jeles, hazai előadóművész is segítette azzal, hogy fellépő ruháját, vagy egyéb személyes tárgyát bocsátotta alkalmilag a múzeum rendelkezésére.
Többek jóvoltából ezért hangszereket és hanghordozókat is sikerült közszemlére kitenni. Kapitány Evelin, a Bibó AGSZ diákja egy rock'n' roll dal éneklésével adta meg a nyitóünnepség hangulatát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba