3B Hungária Kft.
Már az ötödik támogató a cselgáncsozók mellett
Február 19-én újabb támogatói szerződés aláírását jelentette be a Zalaegerszegi Judo SE, immár az ötödiket. Ezúttal a 3B Hungária Kft. képviseletében Nagy Zoltán vezérigazgató érkezett a szerződéskötésre.

gazdaság
30 éves a 3B Hungária Kft.
A 3B Hungária Kft. idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A világ számos országába anyagmozgató és szállítórendszereket fejlesztő, gyártó és exportáló zalaegerszegi vállalkozás 1992. november 22-ével kezdte meg működését. A három iparágat kiszolgáló cég eltelt három évtizedét folyamatos növekedés jellemezte. Jubileumi évét már közel 6 milliárd forintos forgalommal zárja.

nézőpont
Természet, technika, ember együtt
A 3B Hungária Kft. fotókiállítása a cég 30 éves jubileumi rendezvénysorozata első eseményeként nyílt meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. A gazdasági társaság által természet, technika és ember kategóriákban meghirdetett pályázatra közel 500 fotó érkezett. A tárlaton a legjobbaknak ítélt fotókat tekinthette meg a közönség.

gazdaság
Bővülő rendelésállomány, növekvő export
Anyagmozgató és szállító rendszereit világszerte exportáló 3B Hungária Kft. jövőre, 2022-ben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Olyan nagyságrendű lekötött rendelésállománnyal lép a következő, jubileumi esztendőbe, ami még soha nem fordult elő. A zalaegerszegi gazdasági társaság életében az export ebben az évben is meghatározó volt.

gazdaság
Dél-Amerikától Európán át Ázsiáig
A 3B Hungária Kft. anyagmozgató és szállító rendszereit 2020-ban is világszerte exportálta, Ecuadoron át a Moszkvától kétezer kilométerre található acélműig. A termékfejlesztésben és innovációban jártas zalaegerszegi cég idén is teljesítette üzleti terveit, ami nem volt egyszerű a koronavírus-járvány miatt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Tavaszi Művészeti Fesztivál (27), Örökös tagság (2), Zala Vármegyei Önkormányzat (27), Deák Ferenc Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (13), Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra-fejlesztési Program (1), dr. Ferenczy Sándor (1), Zsálek-Nagy Marianna polgármester (1), Göcsej Harci Túra (1), Sport és szabadidő (12), Magángyűjtő (2), Nagykanizsai Szunyog horgász egyesület (1), Apáczai Csere János Tagkönyvtár (17), Bor és Csemegeszőlő Fesztivál (7), Gyenesdiás, Kárpáti korzó (10), Karácsony (49), Stumpf István kormánybiztos (1), Szentlélek templom (1), Bangó Margit és zenekara. (1), Pannon Egyetem Georgikon Kar (3), Küzdősport (1)