Archivum
Gábor Miklósra és Ruszt Józsefre emlékeztek
A városi önkormányzat, a Hevesi Sándor Színház és a Színházbarát Kör vezetősége koszorúzással emlékezett meg Zalaegerszeghez kötődő két Kossuth-díjas művészről, Gábor Miklós színészről és Ruszt József rendezőről. Az előbbi halálának 14. utóbbi születésének 75. évfordulója alkalmából.
Gábor Miklós (1919-1998) Ady utcai szülőházánál, ahol jellegzetes ballonkabátos megjelenését megörökítő tábla (Béres János alkotása) áll, valamint a Göcseji úti temetőben Ruszt József (1937-2005) "pantheonos" síremlékénél (szintén Béres János alkotása) történt a megemlékezés. A két művészt lakhelyük, munkájuk okán Zalaegerszeg város és az itt alapított színház nyitó darabja, Az ember tragédiája kapcsolja össze, melyben Luciferként, illetve rendezőként vitték sikerre újszerű megközelítésben a klasszikus művet. Mindezek okán bajtársias barátság is szövődött köztük.
Gyutai Csaba polgármester méltatta a művészek kulturális hagyatékát a színház és a város életében. Majd dr. Besenczi Árpád színházigazgatóval és Iványi Ildikóval, a Színházbaráti Kör elnökével koszorúkat és virágokat helyeztek el. A megemlékezés szervezőinek képviseletében Szemes Péter esztéta beszélt, közreműködött Urházy Gábor László színművész.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba