Archivum
Régi ízek, hagyományos ételek
Göcseji ételspecialitásokkal, már feledésbe merült ételekkel és zalai borokkal várja vendégeit Egerváron a megújított Rózsakert étterem, kávézó és cukrászda, melyet április 30-án adtak át ünnepélyesen.
A Rózsakert étterem, kávézó és cukrászda a tradíciókat kívánja követni
Fatér Szabolcs, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal zalaegerszegi kirendeltségének osztályvezetője ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, számukra is fontos, hogy a rendelkezésre álló uniós forrásokat le tudják hívni az ügyfelek fejlesztéseik mielőbbi megvalósításához. A Rózsakert étterem a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére kiírt pályázati jogcímre pályázott, és 20 millió forintos támogatást nyert el. A beruházás végrehajtásával teljesültek a jogcímben meghatározott elvárások, a munkahelyteremtés, a versenyképesség növelése az innováció által. A Rózsakert étterem felújítása egy új tevékenység kezdete is egyben, ami fejlődési potenciált is jelent a vállalkozás számára, hangoztatta az osztályvezető.
Szijártó József, Egervár polgármestere köszöntőjében azt mondta, büszkeséggel tölti el, hogy az emlékpark avatását követően egy újabb, igazán impozáns létesítmény átadásán lehet jelen. Úgy vélekedett, hogy a Rózsakert étterem Európa bármely részén megállná a helyét. A felújítással régi rangját nyerte vissza az épület, melynek külalakja, építészeti stílusa tovább szépíti Egervár településközpontját.
Molnár Lajos, a Rózsakert étterem, kávézó és cukrászda tulajdonosa elmondta, annak reményében újították fel a vendéglőt, hogy újra abban a régi fényében pompázhat, amikor is létezése évtizedeken át összeforrt a település nevével. Mint fogalmazott, a beruházással nagy fába vágták fejszéjüket, de a megújított épület pompáját látva, úgy vélik, megérte a sok fáradozást. Az eredeti épület az 1950-es években épült, működése alatt mindvégig étteremként funkcionált. A megújítás során ugyan meg kellett felelni a műemlékvédelmi előírásoknak, a település történelmi jellegének, a templom és a várkastély építészeti stílusának, ugyanakkor mégis sikerült belecsempészni a saját elképzelést, barokk és klasszikus stílusjegyeket, ami mutatja, hogy ez az épület, ez az étterem nem egy mai sok közül. Az étel- és italkínálatában is a hagyományokat kívánják követni, visszanyúlni egy kicsit a múltba, és elsősorban olyan ételspecialitásokat kínálni, ami például a térségre, vagy a szomszédos Göcsej tájegységre volt jellemző. Az italkínálatban is éppen ez okból a zalai borokat részesítik előnyben. Bíznak abban, hogy az étterem, kávézó és cukrászda egyedi kínálatára, vendégszeretetére minél többen felfigyelnek a környékbeli településeken is, hangsúlyozta a tulajdonos.
Az ünnepség végén Kemény Árpád plébános áldotta meg az épületet Isten áldását kérve a "szorgos munkával" létrehozott étteremre. Az átadás alkalmából estébe nyúlóan szórakoztató programokkal várták a helyieket és az érdeklődőket a Rózsakert étteremben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában