Negyvennél is többen akasztottak képet

A hét bűvös szám, lehetne akár népmesei hasonlatokkal élni, vagy biológiai, és párkapcsolati példákat említeni az ilyenkor bekövetkező esetleges változásokra. Egy kiállítás esetében talán egyszerűbb egy rövid "életút vizsgálat". A félig baráti, félig ad-hoc akciók szervezésére alakult társaság először egy Bíró Márton úti képkeretezőben szervezte meg a csoportos tárlatot. Akasztottak aztán képet családi házban, pincehelyiségben, és elhagyatott helyőrségi klubban is. Tavaly a város határait átlépve - mivel itt nem találtak alkalmas helyet - a szombathelyi színházban rendezték meg a kiállítást, most pedig a zalaegerszegi Art mozi adott otthont a több mint negyven alkotót felsorakoztató eseménynek.

Példaértékű, hogy egy alapvetően informális közösség - mely ráadásul nagyon sokféle stílust képviselő alkotókból tevődik össze - ilyen hosszú időn keresztül képes egy cél érdekében évről-évre összefogni. Már ezzel túltettek jó néhány formális közösség teljesítményén. Kell ehhez persze egy motor (Rozmán Balázs), segítő társak (Monok Balázs, Tóth Norbert), és egy mentor, aki hosszú évekig Fischer György volt, hiszen az ő tanítványaiból nőtte ki magát a csoport. A szobrászművész egy évvel ezelőtti váratlan halála akár meg is akaszthatta volna a képakasztás folyamatát, de volt még erő és lendület a csapatban. Bár a hangsúlyok egy kicsit most eltolódtak.

A horvát Zvonimir Ferina egyik alkotása

Míg korábban több volt a tréfa, és a groteszk-elem, most több volt az emlékezés. A Frimmel Gyula grafikus által jegyzett - előbb angol, majd Monok Balázs tolmácsolásában magyar nyelven is elhangzó - nyitóbeszédben is felmerült a kérdés: "hová lett a Maestro, aki összefogta a szólamokat, hogy ne egymást kiabáljuk túl...? Mi tagadás magunkra maradtunk, de a dalolást mégsem hagyhatjuk abba".

A szobrászművészre emlékezett Tóth Norbert is a mozi nagytermének erkélyéről vetített videó-installációjában (egy lavórnyi vízben hogyan oldódnak fel, tűnnek el lassan az agyagból készült Fischer-szobor másolatok). A földszinten pedig a művész egyik utolsó, befejezetlen szobra is kiállításra került.

Az egyik utolsó - befejezetlen - Fischer-mű váza is bemutatásra került

Nem változott viszont a bemutatásra kerülő alkotások színvonala: most is erős, a kortárs képzőművészet széles skáláját felvonultató tárlat jött létre. Voltak újdonságok is, hiszen Sustik Kriszta ruhatervező jóvoltából az iparművészet is bekerült a repertoárba, három horvátországi alkotó (két fotó- és egy festőművész) vendégszereplésével pedig az ottani áramlatokból is kaphattunk némi ízelítőt. Az Art mozi tágas épülete, és "retró" hangulata izgalmas helyszínnek bizonyult, bár az épület adottságai miatt volt némi bökkenő is: néhány kisebb képet "elnyelt" a vörös drapéria - vagyis a háttér miatt kevéssé érvényesült -, a világítás meg olyan volt amilyen. Itt hozott anyagból tudtak csak dolgozni a szervezők. Ha még kötekedni is akarnánk, megemlíthetnék, hogy a belmagasságot, az erkély korlátját, vagy a liftet jobban ki lehetett volna használni, de ezek a hiányosságok a kiállított anyag minőségét nem befolyásolták.

A zalaegerszegi, ma már Budapesten élő Szabó Attila is a kiállítók között volt

Reméljük, hogy jövőre nyolcadszor is akasztanak a helyi képzőművészek. Mint ahogy bízunk abban is, hogy - legyen a tárlat hivatalos intézményben vagy underground helyszínen - visszatérnek a groteszk-hatások és az ötletes performance-elemek, hiszen Fischer György szellemiségét ezekkel lehet igazán tovább vinni.