Archivum
Megnyílt a 21. GébArt művésztelep
Huszonegyedik alkalommal nyílt meg a zalai megyeszékhelyen a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep. A tíznapos képzőművészeti alkotótábornak immár harmadik éve Kopasz Tamás festőművész a művészeti vezetője.
Föld-Víz-Levegő kerül a vászonra
Iráni zenével nyílt meg az alkotótábor
Az idei év különlegessége, hogy túlnyomórészt külföldi művészek érkeztek a Gébárti-tó partjára. Mint azt Kopasz Tamás a művésztelep nyitórendezvényén elmondta: tavaly sajnos technikai okok miatt több külföldi meghívott is visszamondta az utazást, ám idén nem lehet okunk a panaszra. Iránból, Koreából és Indiából is érkeztek alkotók, akik nem csak művészetükkel, hanem országuk kultúrájával is igyekeznek majd megismertetni a kollégákat, és a közönséget.
Mindebből már a megnyitón is kaphattunk némi ízelítőt, hiszen iráni zenével és indiai tánccal is készültek a művészek. Magyarországot ezúttal Csurka Eszter festőművész és a Zalaegerszegen élő és alkotó Kiss Ágnes Katinka festőművész képviseli.
Kopasz Tamás (középen) harmadik éve vezeti a művésztelepet
Ami az alkotótábor koncepcióját illeti: a következő napokban a "Föld-Víz-Levegő" témakört járják körül a festőművészek. A művésztelep vezetője szerint ugyanis mindenki érzi azt a változást, ami a természetben és az időjárásban zajlik, s a művészetnek is reagálnia kell erre. Hogy a kortárs művészet milyen válaszokat adhat a klímaváltozásra, az a tábor végére minden bizonnyal kiderül. Az is elképzelhető, hogy az alkotók különböző technikai megoldásokkal dolgozva, más-más stílust képviselve, de szellemiségében nagyon is hasonlóan reagálnak majd a felmerült kérdésre.
A rendezvényen részt vevő Balaicz Zoltán alpolgármester úgy érzi: nagy dolog a város életében, hogy immár 21. alkalommal sikerül megrendezni a nemzetközi alkotótábort. Külön öröm, hogy idén a "Föld-Víz-Levegő" téma kapcsán a környezettudatosság kerül a fókuszba, hiszen a 21. század legnagyobb kihívása az ökológiai gondolkodás fejlesztése. Az alpolgármester reméli, hogy a művésztelep az eddigiekhez hasonlóan jó hangulatban telik, s eredményes munkát tudnak végezni az alkotók. A környezet és a tó szépsége mindehhez kellő inspirációt ad.
Az est végén indiai táncot is láthattak az alkotótársak
Az alkotókat Nagy Johanna, a művésztelep vezetője, a program koordinátora köszöntötte, aki bízik abban, hogy idén is hosszú távú barátságok, szakmai kapcsolatok születnek majd a résztvevők között, s mindenki új tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodva térhet haza.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba