Archivum
Szabad(téri) alkotóműhelyek
Nyári alkotótáborok sokasága, tradíciója bizonyítja, hogy a Balatonon turisztikai vonzereje a művészetteremtő csoportok szerveződésére is nagy hatással van. Cserszegtomajon a Művészek Szabad Alkotó Közössége (MŰSZAK) nyári táborában idén Egry Józsefre emlékeztek.
A Takács Ferdinánd és Szencz Lívia nevéhez kötődő, hagyományos találkozón mintegy 30 fő vett részt: festők, szobrászok mellett ugyancsak immár hagyományosan társművészetként volt jelen a fotózás, a költészet, a zene, mint egymást ihlető forrás. Vonyarcvashegyen a festészetre nyílt "Ablak" - ezzel a címmel rendezték a már 21. festőtelepet. A találkozó újabb része volt annak a határokon átívelő kulturális híd építésének, mely ugyancsak egyre több művészeti ággal szélesedik. Az "ötvözetekből" születik az évenkénti elnevezés is: volt már "Ajtó" ami Serdar Ünver török költő verséből származóan találkozott a népek kultúrája előtti nyitás gondolatával. Hasonlóképpen választották mottóként korábban a "Függöny" elnevezést, a szimbolikával kifejezve a takarásból való kitekintést, illetve a mögé tekintést. Most "Ablakot" nyitottak.
A tradíciók közé Keszthelyen, a művészet számos ága, formája képviseletével hozott újdonságot a Goldmark Károly Művelődési Központ. Az intézmény fiatal alkotók, képzőművészetet tanuló egyetemi hallgatók, hobbi festők részvételével első alkalommal rendezte meg a BalatonIkon című szabadtéri alkotótábort, amivel egy igazi nyárba illő, képzőművészeti "mix" jelent meg a keszthelyi Balaton-parton. A 25 alkotó vett részvételével lezajlott találkozó háziasszonyaként Csengei Ágota, a rendező intézmény igazgatója elmondta, hogy a környékben sokfelé honos alkotótáborok mellé egy olyan fórumot hoztak létre, ahol bemutatkozási lehetőséget kínálnak műfajra, alkotói technikára, életkorra tekintet nélkül.
A rendezvény a város a turisztikai programkínálatát az intézményi falakon kívülre is kiterjesztette a felvonultatott képzőművészettel. A helybeli szereplők közt volt a múzeumi gyűjteménytárairól régóta jól ismert Túri Török Tibor, aki több monumentális szobrászmunkájával, domborművével jelent meg. Alkotásai - akár a múzeumi tárgyak - múltat idéznek: híres emberek portréival, történelmi események, legendák fantáziadús és látványos megformázásával. Munkájának legnemesebb motivációja az értékek tudatosítása, megőrzése, s az adás szándéka. Mint mondta: a kiállított darabokat egytől egyig a városnak szánja ajándékként.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában