Archivum
Szál, ami összeköt
Lovasi Andráshoz, illetve az ex-Kispál és a Borzhoz éppen nincs köze ennek a Pécsi Szálnak, maximum annyi, hogy ez esetben is pécsi kötődésű kortárs művészekről van szó. Azonban nem zenéről, hanem képzőművészetről. A Gönczi Galériában július 25-ig látogatható annak a tizennyolc (+1) alkotónak a tárlata, akik a Pécs-Baranya Művészeinek Társaságához (PBMT) tartoznak.
Pécsi művészek a Gönczi Galériában
A szervezetnek közel hatvan tagja van, közülük érkezett tizennyolc Zalaegerszegre. Az a bizonyos +1 pedig maga a szál, vagy inkább kapocs Zala és Baranya között; így aztán felejtsük is el gyorsan a fenti zárójelet. Horváth M. Zoltán képzőművészről van ugyanis szó, aki pécsi zalaegerszegiként nyitotta meg a kiállítást a Keresztury VMK galériájában. Részben, mint a PBMT elnöke, részben pedig, mint az egyik kiállító művész.
Mint mondta: 2002-ben, a zalaegerszegi zsinagógában - az általa szervezett II. Albergo összművészeti fesztiválon - sor került már hasonló kiállításra, ahol pécsi művészek vettek részt. Itt ismerkedetett meg az akkor alakult PBMT tagjaival, akiknek ráadásul az Albergon volt az első közös bemutatkozásuk.
Azóta hosszú utat jártak be, s a gazdasági válság sem kedvezett éppen a művészeti egyesületeknek. A csapat azonban egyben maradt, sőt a 10. jubileumi évfordulón megerősítették, hogy továbbra is támogatják és segítik a tagokat, hogy tárlatokon, egyéni vagy csoportos bemutatókon vehessenek részt.
A Gönczi Galériában látható kiállításon több műfaj és több nemzedék képviselteti magát. Azt is mondhatjuk, hogy mesterek és tanítványaik állították ki alkotásaikat. Festmények, rajzok, fotók, szobrok, kerámiák, üveg- és textilalkotások egyaránt bekerültek a válogatásba. Nagyméretű absztrakt tájképek, visszafogott, játékos kompozíciók, hegesztett fémszobrok teszik változatossá a teret.
Hortváth M. Zoltánon kívül más zalai vonatkozása is van a tárlatnak. A nagykanizsai születésű Ernszt András színes kompozíciói nem ismeretlenek a helyi közönség előtt. Somody Péter úton átugró szarvasokat imitáló alkotásai (Vadász anzix) pedig a gébárti művésztelepen készültek néhány évvel ezelőtt. Kuti László szobrászművész szintén járt Gébárton, sőt a munkásságát jelenleg is meghatározó kenyér és termés motívumok a zalaegerszegi tó partján alakultak és formálódtak.
A kiállításon a festmények mellett az egyes alkotók életútjáról, és munkáikról külön leírások olvashatók, és a Pécs-Baranya Művészeinek Társaságáról is találunk képes összefoglalót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában