Archivum
Tehetségek a DíszMűvelődésen
Ezek a mai fiatalok... semmivel sem rosszabbak, és semmivel sem rendelkeznek gyengébb képességekkel, mint a régebbi generációk egykori ifjai. Hiába is szeretik sokan ezt állítani. Úgy tűnik, még az interneten lógás és "fészbukolás" sem akadályozza meg azt a folyamatot, hogy az értelmiség újra meg újra "kitermelje" önmagát.
Kiállítás, zene, irodalom
Az őszi szünet egyik hétvégéjén benépesült az egyik zalaegerszegi zenekarok által használt próbaterem, ahol néhány éve egy gimnazistákból és huszonéves fiatalokból álló csoport lelt otthonra. Nyár végén L'art pour l'art címmel már rendeztek egy mini-fesztivált, a közelmúltban pedig DíszMűvelődés címmel került sor egy újabb kulturális estre; ahol immár több korosztály is vendégeskedett.
Szóval ezek a fiatalok épp olyan kreatívak, érzékenyek és legalább olyan sokféle módon képesek reagálni a bennük és körülöttük zajló változásokra, mint bármelyik hajdan élt korosztály ifjú korában. Az internet pedig egy kiváló eszköz az üzenetek gyors cseréjére, a produkciók népszerűsítésére és az önszerveződésre.
Az ingyenes, amolyan "batyusbulinak is nevezhető összejövetelen – melyet ezúttal is Hajdu Eszter és Nagy Csaba szervezett – fotó- és képzőművészeti kiállításra, irodalmi estre és koncertekre is sor került. Borsos Zoltán, Polgár Martin valamint Hári Zsófia fotói, illetve képei tűnhetnek műfaji kísérletezéseknek is, ám az egyéni látásmód és ötletesség szinte valamennyi alkotásban fellelhető. A felolvasó esten Balaton Rudolf, Szabó Melitta és Trömböczky Napsugár mutatkozott be néhány írásával. Fiatal koruk ellenére a szövegeik meglepő érettségről, érzékenységről és határozott látásmódról tettek tanúbizonyságot. A versek, prózák, szösszenetek pedig (lássunk csodát 2014-ben) hagyományos módon kézírással készültek, jegyzetfüzetbe.
A DíszMűvelődésen fellépett aztán Torma Attila is, egyre ismertebbé váló Kassák-estjével, majd Alexander Horsch állt színpadra. A német születésű népzenész társaival nemcsak koncertet adott, hanem saját készítésű hangszereit is bemutatta. Az estet BlueMan koncert, majd a Spirit Drugs zenekar tagjaival közös free jam-elés zárta.
A szervezők nevében Hajdu Eszter érdeklődésünkre elmesélte, hogy mostani est tulajdonképpen Torma Attilának köszönhető. Hallott ugyanis az előző rendezvényükről és jelentkezett, hogy szeretne fellépni valamikor a Kassák-esttel. A fiatalok ekkor gondoltak arra, hogy ha így adódott, akkor ismét szerveznek egy kulturális összejövetelt, melyen több tehetséges diák is bemutatkozhatott a közönség előtt... ráadásul nem középiskolás, hanem DíszMűvelődés fokon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész