Archivum
Valóságos művészparadicsom
Nem kis ámulatot keltett a József Attila Tagkönyvtárban a könyvtári ellátórendszerben partner kistelepüléseket bemutató sorozatban a milejszegi tárlat. Az alig 300 fős kistelepülés valóságos művészparadicsom.
Milejszeg bemutatkozott
– Az olvasók ajánlották az első kiállítást, így jött az ötlet, mely során már megmutatkozott Türje, Nagykutas, illetve Milejszeg – mondta Kereki Judit könyvtáros. – Arra azonban nem számítottunk és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy ennyi értéket tartogat ez utóbbi kistelepülés. Korlátozni kellett a kiállítható tárgyakat és volt amit vissza kellett utasítanunk helyhiány miatt. A megnyitón pedig sosem látott nagy érdeklődés volt jellemző, szó szerint a falu apraja-nagyja itt volt.
A kiállítók változatos műfajban sorakoztattak fel értékeket. Így görbefabútorok, festmények, üvegékszerek, mandalák, dísztárgyak, fotók, egyházi relikviák, mézeskalács csodák és többfajta kézimunka technika díszítette egy hónapig a könyvtár előterét.
S bár a kiállítás már bezárt, Milejszegen még csak most indul igazán a szezon. A helyi Zsuppán-kertben lévő pajtagalériában és színpadon szeptember közepéig képzőművészeti tárlatok és színházi előadások sorozata várja az érdeklődőket. A cél a kistelepüléseken is minőségi, élő kultúrát biztosítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban