Reflexiók a Csoportterápia című előadásról

A szerzőhármas szövegkönyve tartalmilag alapvetően alkalmi terápiára különböző céllal érkező, eltérő habitusú figurák jelenlétére, prózai szövegmondására építkezik azonban szerepet kap benne a muzikalitás hatásának kihasználása is. A Csoportterápia ezért egy sajátos, analízis nélküli "gyógymód", különféle (egymást sem ismerő) karakterekből verbuválódott közösségben zajló, önismeretre/önvallomásra döbbentő és késztető lélektani "játék" és szórakoztató dallamok keverékének egyvelege.

A Hevesi Sándor Színházban bemutatott előadás - főként az első felvonásban - meglehetősen átlagosra sikeredett, még akkor is, ha a nézőnek új, a színpadon klasszikusan nem megszokott műfajjal, a "mjuzikelkámedi"-vel kellett ismerkednie. A szöveg és a zenei effektusok egyvelegére felépített előadás, ugyanis a figurák "túlbeszéltetése" következtében ritmusában egysíkúvá tette a színpadi történést. Ez a bizonyos fokú monotonitás fokozatosan oldódott a szereplők "megnyílása", valamint a betétdalok kiváltotta hatás következtében, így a "darab bemutatójának íve" a cselekmény előrehaladtával egyetemben emelkedett.

A szövegkönyv tartalmát színpadi látvánnyá formáló Sztarenki Pál rendezői koncepciója sem szólt másról, mint a különböző szálakon futó szöveg és zene kettősségének megjelenítéséről, amelynek viszonylatában az utóbbi hatása fajsúlyosabbnak bizonyult. Mert az előadás a terápiára összegyűlt hat személy egyéni életvitelének és személyiségjegyeinek kivetítése mellett mégsem szólt másról, mint egy személyiségfejlesztő tréning folyamatának bemutatásáról.

Sztarenki Pál azonban nagyon jól tudta, hogy a többletjelentéssel bíró muzikális betéteknek nem csupán az előadás hatásértékét növelő erejükkel számolhat, hanem a musicalt, mint zenei műfajt fricskázó szerepük mellett, a gyógymódot fokozó hatásukat is érdemes kihasználnia.

Az egyhelyszínes előadás színpadképe (Takács Lilla munkája) puritánságával tökéletesen megfelelt a mentális tréningek valósághű terepének.

A fiatal színészgárda összességében és egyénileg is kiaknázta a darab egészében és a karakterekben rejlő lehetőségeket. (Az esetlegesen meghúzódó, főként az első felvonás ritmusát lassító, dramaturgiai fogyatékosságokért természetszerűleg nem felelősek.)

A színészi alakítások közül ezúttal a magát minden helyzetben feltaláló, azokra frappánsan reagáló Jónás Andrea (Trixi), a prózai szerepben Barsi Márton (Ervin Iván), Urházy Gábor László (Sziszi), Hertelendy Attila (Lajos) játékára érdemes figyelnünk. Debrei Zsuzsanna (Natasa) képzett énekhangja mellett, bájos nőiességével is az előadás figyelemre méltó színfoltjának számított.