Archivum
Adventi szálláskeresés a Griffben
Az adventi időszakra egy karácsonyi misztériumjátékkal készül a Griff Bábszínház. A bibliai epizódokból álló, archaikus nyelvezetű darabot a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtagozatának művészeti vezetője, Nagy Kopeczky Kálmán rendezi. A Szállást keres a szent család című misztériumjáték Ádám és Éva történetével indul, majd három bibliai család életén keresztül jut el a megváltás örömhíréig.
Karácsonyi misztériumjáték a bábszínházban
Az előadás részleteiről sajtótájékoztatón számolt be Szűcs István, a bábszínház megbízott igazgatója, valamint a rendező. Az igazgató elmondta: a november 28-i premierrel immár a harmadik bemutatóra kerül sor az idei évadban. Jó hír, hogy a bérletesek száma tíz százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest: 3168 helyett most 3600 bérletet adtak el. Ez azt jelzi, hogy az előző évadokban sikeres előadásokat játszottak, jó híre ment a bábszínháznak és egyre többen kíváncsiak az itt folyó munkára.
A szállást keres a szent család című misztériumjátékkal kapcsolatban elhangzott: a mese szövegét Nagy Kopeczky Kálmán írta, méghozzá a Károli-biblia szövegei alapján, de egy apokrif iratot (Jákob evangéliuma) is felhasznált a történethez. Az előadást archaikus csángó népi imádságok és népdalok is színesítik majd.
A rendező elárulta: a darab címe egy néphagyományra utal, melynek Göcsejben és Erdélyben is megvannak a változatai. Az adventi időszakban a szent család képével kopogtatnak be egymáshoz az emberek, vagy a rokonok, így a kép mindig újabb és újabb szállásra kerül. Gyakorlatilag ez ihlette a mesét is. Nagy Kopeczky szerint a mai körülmények között a társadalom alapjához, a családhoz kell visszanyúlni, innen indul a történet is. A mesében a bűnbeeséstől, vagyis Ádámtól és Évától jutunk el több kisebb történeten, és három bibliai család "kalandjain" át a megváltó megérkezéséig.
A hatszereplős előadás ezúttal nem egy hagyományos bábjáték lesz, hiszen főleg élő szereplőket láthatnak a gyerekek a színpadon, melyet ezúttal körbeülhetnek, a fókuszban pedig egy életfa áll. Bábok inkább csak különféle anyagok által jelennek meg a mesében, amiben kulcsfontosságúak lesznek a színek is. Minden családot más-más színnel illusztrál a rendező. Nagy Kopeczky Kálmán szerint attól nem kell tartani, hogy a gyerekek nem értik az archaikus szövegeket, mert tapasztalatai szerint a kisebbek nagyon is fogékonyak az ősi nyelvezetre. A lelki tartalmakat ugyanis sokkal jobban ki lehet fejezni ezáltal, ami gyerekeknél nagyon fontos. A megváltás öröme pedig nem korfüggő – fogalmazott a rendező.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész