Archivum
Cifra műhely cifra szobája
Cifra szoba és kalotaszegi viseletkiállítás nyílt a Keresztury VMK-ban, a Zalai Táncegyüttes próbatermében. A tárlat a győri Cifra Műhely Közhasznú Kulturális Egyesület közreműködésével jutott el Zalaegerszegre, az Egerszeg Fesztivál keretén belül megrendezett Kárpát-medencei Verbunkversenyre.
Viselet és bútor-kiállítás a "zalásoknál"
A civil szervezet 2009 óta járja a Kalotaszegről gyűjtött és megmentett tradicionális bútorokkal és viseletekkel az országot, illetve a hazai fesztiválokat. Idén többek között részt vesznek a Médiawave-en, a POSZT-on, és az Ördögkatlan Fesztiválon is. Mint azt Deésy Gábor, az egyesület elnöke - aki pár évig a Zalai Táncegyüttes tagjai is volt - elmondta: céljuk az, hogy a Kárpát-medence gyöngyszemének számító, hagyományos kalotaszegi életmód, viselet és kultúra, minél szélesebb körben bemutatásra kerüljön.
A táncegyüttes székhelyén berendezett tisztaszoba bútorai Mérából valók, melyet két családtól gyűjtött a Cifra Műhely négy évvel ezelőtt. Az életmód Erdélyben is átalakulóban van, és két ott élő család már majdnem kidobta ezeket a tradicionális bútorokat, de az egyesületnek sikerült őket megmenteni.
A tárlatot megnyitó Gyutai Csaba polgármester szerint a szobába lépve a Zalai Táncegyüttes vezetőjének, Varga Jánosnak a szemléletéből is ízelítőt kaphatunk. Nemcsak táncolni tanítja ugyanis a növendékeket, hanem - mint azt a kiállítás is bizonyítja - meg akarja ismertetni velük az egyes tájegységek kultúráját, viseletét és gondolkodását is. Aki ezt ismeri, máshogy járja az adott közösség táncait is.
A kiállítás június 5-ig látogatható, előzetes bejelentkezés után.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában