Archivum
Ételszentelés, locsolkodás vízbevető hétfőn
A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez vilgászerte számos népszokás és hagyomány kötődik. A hagyományok jelentős része nem épült be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fent hazánkban is. Ezek egyike az ételszentelés. Egy kosárba összekészítették a húsvéti ételeket: főtt sonkát, tormát, céklát, rétest, azt elvitték a paphoz, majd húsvétvasárnap reggelén ez volt a reggeli.
A húsvéti locsolás máig gyakorolt szokása a vízzel űzött szépség- és egészségvarázsláshoz köthető. Régen, pontosan ezért, főleg az eladósorba kerülő lányokat locsolták, sőt fürdették. Sokszor tiltakozásuk ellenére hurcolták őket patakhoz, közeli folyóhoz, vagy a kútnál öntözték meg őket vödörszámra a legények. Ennek emlékét őrzi a húsvéthétfő régi neve, a "vízbevető hétfő", "vízhányó hétfő".
Később a lányokat már nem teljes testi mivoltukban áztatták el, hanem csak a női szépség jelképét, a hosszú hajat locsolták meg. Ma már ez sem vízzel történik, hanem kölnivel vagy drága parfümmel, sokszor bugyuta versikék elszavalását követően. Furcsa módon ezek nem a néphagyományban gyökereznek, hanem egyértelműen a romantikus műdalköltészet egyfajta ágának tekinthetők.
Ahogy azt sok más alkalommal, jeles napon végzett szépség- és termékenységvarázsló szertartásnál is kialakult, a "varázslást" végzőket fizetség illeti tevékenységükért. Húsvéti locsoláskor a fizetség a legtöbb esetben a festett vagy hímes tojás, melyeknek karcolt vagy viaszos, festett díszítményei, virág-, állatos vagy geometrikus motívumai a népművészet, a sajátos népi ízlés különböző megnyilvánulását tükrözik.
A hímes tojást nemcsak a locsolóknak szánták, hanem a komatálakban is az egyik legfontosabb kellék volt. Ezeket a nagy gonddal összeállított "tálakat" a húsvétot követő fehérvasárnapon küldték egymásnak az általában egyívású, egymással örök barátságra lépő lányok, akiknek így lett valakijük, akikhez olyan gondjukkal, bajukkal vagy éppen szerelmi titkaikkal is fordulhattak, melyeket még családtagjaikkal sem oszthattak meg. Érdekes vonása ennek a kapcsolatnak, hogy a komává, néhol mátkává válók az ajándék küldésének, viszonzásának, kölcsönös elfogadásának aktusát követően elhagyták a tegezést, és attól kezdve magázták egymást.
Forrás: STOP/Erdélyi Konyha
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton