Archivum
Milyen hal az ebihal?
Mi lesz, ha a kacsatáncot összemixeljük a csacsacsával? Hát kacsa-csacsacsa. Képzeljünk el hozzá egy nagyra nőtt szárnyast, jól kipárnázott "hátsófertállyal", aki két másik társával együtt riszál. Az összhatás kétségkívül vicces, még a felnőtteknek is. El lehet képzelni, mit szólt mindehhez a Griff Bábszínház gyermekközönsége.
Zenés mókázás a Griffben
Bár a társulat java része épp Japánban vendégeskedik, az évad mégis elindult, mégpedig egy vendégelőadással. Ecsedi Erzsébet, a Hevesi Sándor Színház színművésze, és leánya, Ecsedi Csenge Berta Kecsege, facsiga címmel interaktív, verses-zenés mókázással indította a szezont. A produkció - mely a páros egy korábbi előadására épül - ezúttal kiegészült Báthory Gáborral, a Griff társulatának egyetlen itthon maradt színészével.
Versek, dalok, ritmusok, valamint folyamatos játék és párbeszéd a gyerekekkel - röviden így lehetne összefoglalni az Ecsedi Erzsébet által rendezett előadást, mely Orbán Hota Sándor zeneszerző dallamaira épül. A történet jórészt az állatokról szól, s olyan kiváló költők verseit fűzi össze egy kerek egész játékos (tan)órává mint Csukás István, Fésűs Éva, Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, vagy Zelk Zoltán. Tréfás díszletek, színes jelmezek és egyéb, a gyerekek által is gyakran használt tárgyak (békás esernyő, felfújható állatfigurák) segítségével merülünk el a rövid, egymásra épülő, és egymásból alakuló történetekben. Hol a tó fenekére utazunk, aztán hirtelen az erdőben találjuk magunkat, ahol egy civakodó szarka pár életébe pillanthatunk bele. Nem sokkal később pedig azt is megtudjuk, hogy bagolygyerekek esti iskolába járnak, és (fújj de gusztustalan) vajas egeret uzsonnáznak.
Az előadás során a legkisebbek versek, dalok és sok-sok kérdés/válasz segítségével tanulhatnak az állatokról, és magáról a természetről. Mivel ez nem egy szigorú óvodai, vagy iskolai foglalkozás, bekiabálni ér, sőt kötelező! Ha pedig valaki rosszul válaszol, akkor sincs gond, hiszen a játék arra való, hogy végül közösen találják meg a helyes választ. (Nem, a Balaton nem az ország egyik legnagyobb folyója.) A szórakoztató előadás végére az is kiderül, hogy elhagyhatja-e valaki a papucsállatkáját, és hogy milyen hal az ebihal. Akinek pedig kedve van, a finálén együtt táncolhat a szereplőkkel, hiszen tanulni, örülni, kikapcsolódni ugrálva is lehet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában