Archivum
Őszinte vallomás Kováts Flóriánról
Dr. Kováts Flórián a Zalaegerszegi Városi Művelődési Központ egykori igazgatója, a városi újság első felelős kiadója, aki a 90-es évek elejétől már Budapesten élt, önéletrajzot írt. Őszintét, szembenézőt, önmagával szemben is kritikusat.
Filmbemutató a zsinagógában
Ebből az önéletrajzból készült Zajdi Ferenc rendezésében egy közel 50 perces portréfilm, amely a Magyar Művészei Akadémia támogatásával készült, hiszen Kováts Flórián az akadémia titkára volt hosszú éveken keresztül, 2011-ben bekövetkezett haláláig. A kultúra napszámosa című dokumentumfilm bemutatóján részt vett Fekete György, az MMA elnöke is, valamint az alkotók, két fia (Gergő és György) és számos egykori barát, kolléga, akik a 80-as években együtt dolgoztak, és politizáltak Kováts Flóriánnal. (Zalaegerszegről Müller Imre, Skrabut Éva és Vadas Zsuzsa, lapunk felelős szerkesztője idézte fel emlékeit a közös munkáról.)
Fekete György köszöntőjében felidézte Kováts Flórián pályáját. Érdekességként elmondta: a 80-as években Zalaegerszeg kulturális életének meghatározó egyénisége volt, aki "balról jött" (tagja volt az MSZMP-nek). 1989-ben Nagy Imre temetése után, mivel "az esemény sokként érte Flóriánt, még aznap a lakásomon megírta kilépését a pártból - elevenítette fel az emlékeit.
Kováts Flórián 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész