Archivum
Üzenet a palackból
Palackposta címmel került ki a nyomdából egy újabb antológia, mely a zalai és muravidéki írók-költők munkáiból nyújt válogatást Szemes Péter irodalomtörténész szerkesztésében, Tóth Imre költő társszerkesztésében. A könyvet a Keresztury Irodalmi Kör rendezvényén mutatták be a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
A Pannon Könyvek sorozatban megjelent kiadvány címét, Halász Albert verse ihlette, hangzott el a bemutató alkalmával. A rendezvényen megjelent a kötetben publikáló szerzők közül Turbuly Lilla, Karáth Anita, Szakony Dorina, Lackner László és Tóth Imre. Őket és a kiadvány létrejöttét köszöntötte elsőként Gyutai Csaba polgármester. Irodalomtörténeti jelentőséget tulajdonított a kiadványnak, mely a Muravidék szellemiségét szervesen kapcsolja a zalaihoz. A mű érdeme még a fiatal tehetségek megszólaltatása, így a legfiatalabb szerző mindössze 18 éves (Szakony Dorina), mely a Pannon Tükör Kulturális Folyóirat szerkesztőinek tehetséggondozó munkáján alapszik.
Szemes Péter szerkesztő elmondta, a zalai antológiák sorában ez az ötödik. Korábban 1955-ben, 1979-ben, 1983-ban és 1990-ben jelentek meg hasonló kiadványok. A mostani érdeme a muravidéki írók-költők bevonása, az összesen 33 szerzőt felvonultató könyvben. Széles a paletta az alkotók életkorát tekintve (18-84 év), illetve a területi sokszínűséget illetően. A szerzők egyharmada zalaegerszegi lakhelyű, származású vagy kötődésű, mely a megyeszékhely kulturális életét is pozitívan minősíti. Ugyanígy elismeréssel szólt a szerkesztő a széles támogatói összefogásról, mely megnövekedett példányszámot tett lehetővé. A kötetben két József Attila-díjas zalai költő, Péntek Imre és Szálinger Balász írásai is olvashatók.
Kiss Gábor könyvtárigazgató a szellemi élet erősítéséért tett zalaegerszegi törekvéseket méltatta. Majd a jelenlévő szerzők olvastak fel a könyvben megjelent műveikből részleteket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész