Archivum
Vízi verseny és bűnmegelőzés
Tizenhat középiskolás fiatal táborozik mától vasárnapig (július 8-tól 14-ig) a zalaegerszegi Termálfalu kempingben, a Gébárti-tónál. Az International Police Association (IPA) Magyar Szekció Zala Megyei Szervezete a Zala Megyei Rendőr-főkapitánysággal együtt szervezte meg a tábort azzal a céllal, hogy gyarapodjanak a gyerekek bűn- és baleset-megelőzési ismeretei.
Diáktábor az IPA szervezésében Gébárton
A sajtótájékoztatóval egybekötött tábornyitón Kisházi Gábor, az IPA Zala Megyei Szervezetének elnöke érdeklődésünkre elmondta, a tábort korábban Csopakon rendezték meg, majd a zalai szervezet javaslatára, hogy a gyerekek vízközelben legyenek, került a megyébe. Első két alkalommal a balatongyöröki ifjúsági táborban időztek, idén pedig már másodjára a gébárti kempingben. Az IPA tagjainak gyermekei vehetnek részt a táborban, amely részben térítéses. A gyerekek bűn- és baleset-megelőzési programon vesznek részt megyeszékhelyi cégeknél, a Kvártélyházban és a Dózsa-pályán. Emellett vízi mentési ismeretekre tesznek szert, ellátogatnak a Kistolmácsra, ahol utaznak az erdei kisvasúttal. Más szabadidős programok is várják őket, többek között zalai ételek készítése, hajóépítés, fürdőzés az AquaCityben.
Persze nemcsak a szórakozásé lesz a főszerep, a csapatokat a feladatok teljesítése során pontozzák a táborvezetők, melyhez szigorúan hozzátartozik a körletrend is.
Úgy tűnik, jó kikapcsolódás lesz – fűzi az elhangzottakhoz Farkas Dániel, aki jövőre fog érettségizni Székesfehérváron. Mint mondja, mindig is érdekelte a rendvédelmi szervek munkája, kíváncsian várja a feladatokat.
A táborozókat dr. Simon Tamás, az IPA Magyar Szekciójának elnöke valamint és Szukics Ferenc r. ezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány helyettese is köszöntötte.
Szombaton családi napot tartanak, melynek fő esemény lesz a második alkalommal megrendezett nemzetközi vízi játékok.
Tóthné Polgár Anna, IPA vezetőségi tag elmondta, tavaly öt csapat vett részt vízi versenyen, mely olyannyira jól sikerült, hogy idén közel kétszer annyian neveztek be, köztük szlovének. A táborozó gyerekek is vízre szállnak. A csapatoknak különböző ügyességi és erőnléti feladatot kell végrehajtani kenuban evezve, mint például a szlalomozás, a kötélhúzás, vagy a gyorsasági verseny. Emlékplakettet kap az első három helyezett, és vigaszdíjban részesül az a csapat, mely a legtöbbször felborul. A vízi viadal látványosnak ígérkezik, ahogy kitűnő szórakozásnak a családi nap, melyre a magyarországi szervezet több tagja is ellátogat családjával. A verseny nyilvános, így valamennyi fürdővendég érdeklődésére is számítanak
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában