Archivum
Pletykaanyu, kacsolás és elitista írók
Második alkalommal látogatott ebben az évben Zalaegerszegre Grecsó Krisztián József Attila-díjas író, költő, az Élet és Irodalom munkatársa. Márciusban Dés Lászlóval és Dés Andrással egy közös zenés irodalmi esten lépett fel a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben, most pedig a Könyvhét alkalmából a József Attila Tagkönyvtár vendége volt.
Beszélgetés Grecsó Krisztiánnal
A 2001-ben nagy visszhangot kiváltott Pletykaanyu, és a tavalyelőtt megjelent népszerű Mellettem elférsz című kötetek szerzőjével Turbuly Lilla író beszélgetett. Grecsó Krisztián egy Csongrád megyei faluban, Szegváron született, és ott is nőtt fel. Békéscsabán járt főiskolára, majd Szegeden egyetemre. Jelenleg Budapesten él. A helyek - legyen az város vagy falu -meghatározóak életében, és mint Turbuly Lilla kérdésére válaszolta, sokáig voltak emiatt identitás problémái. A nagyvárosban ugyanis vidékinek számított, falujában pedig különc művésznek; ráadásul édesapja után megörökölte a falu bolondja kitüntető címet is, persze jó értelemben. De tudomásul kellett vennie, hogy egy zárt, falusi közösségben ő furának, csodabogárnak számít, csakúgy mint balettművész öccse, és édesapjuk, aki színész akart lenni, és sokáig lila volt a haja.
A Pletykaanyu című novelláskötet többek között erről a falu/város ellentétről, és identitás-keresésről is szól. A Mellettem elférsz megírása után, azonban a szerző úgy érzi, hogy sikerült rendeznie magában ezt a problémát. Mint tréfásan fogalmazott: gyermekkora köti a vidéki életformához, a paraszti világhoz, de már elfelejtette hogyan kell paradicsomot kacsolni.
Az említett könyvek közötti időszakban persze számos más munkája is napvilágot látott. Jelent meg verseskötete, két másik regénye (Isten hozott, Tánciskola), írt forgatókönyveket filmekhez és színdarabokhoz, és számos komoly díjat is besöpört. Szerkesztője volt a Nők Lapjának, alelnöke a Szépírók Társaságának, 2009-től pedig az Élet és Irodalom munkatársa. A Nők Lapjánál töltött éveit sokan furcsállják, de szerinte azért, mert a mostani írónemzedék elitistán viszonyul ahhoz a kérdéshez, hogy milyen munkát vállalhat el egy művész. Krúdy idejében ez még nem így volt, elég ha csak az Álmoskönyv megírására gondolunk. Önmagában nem is a Nők Lapjával volt baj - hiszen ott mindig is dolgoztak írók, és születtek igényes, kulturális és művészeti témákat érintő cikkek - hanem azzal a bulvár-iránnyal, ami felé elment a lap.
Grecsó Krisztiánt mostanában a családon belüli kapcsolatok, férfi/nő viszonyok érdeklik. Ezt boncolgatta már a Mellettem elférsz kötet is. Úgy érzi továbbá, hogy a társadalmi "kasztok" visszatértek. Arra keresi a választ, hogy a "kasztokon" belüli eltérő vágyak hogyan fogalmazódnak meg, illetve milyen formát öltenek a 21. században, s ez milyen konfliktusokat szül. A századelőn ennek a témának Móricz Zsigmond volt a mestere, aki Grecsó egyik kedvenc írója. A kérdés mélyebb tanulmányozása érdekében próbálkozik azzal, hogy Móricz-regényekből újraír jeleneteket, a mai kornak megfelelően. Mint mondta, ez egyáltalán nem könnyű feladat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n