Archivum
Versek a gyászról
Tóth Imre költő Exit című kötetének bemutatójára került sor a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban a költészet napjához közeledvén.
Tóth Imre új kötetének bemutatójáról
2004 óta immár a negyedik, tartalmas könyvét tárja az érdeklődők és a könyvtárlátogatók elé Tóth Imre költő, a Pannon Tükör Kulturális folyóirat rovatvezetője, a megyei könyvtár munkatársa, hangzott el a bevezetőben. A négy könyvből egy kakukktojás, " A kert és más novellák", műfaját a cím is mutatja.
Most ismét költemények, bár nem a metaforakedvelő fajtából. Inkább prózai versek, tárgyilagos megszólalással, gyakorlatias, leíró jellegű stílussal, fogalmazott dr. Payer Imre, költő, irodalomtörténész, a könyvbemutató moderátora, egyben a könyv fülszövegének jegyzője.
- Szándékosan nem metaforizál, a mai világ nem kedvez a metaforáknak. Fegyelmezett visszafogottsággal ír, személyes élményeket, metafizikai személytelenségben, a gyászmunka közegében. Visszafogott a hangnem, tárgyilagos távolságtartással vizsgálja saját szenvedéseit, közben misztikus, apokaliptikus élményt nyújt. Fő téma a gyász, ehhez kapcsolódva különböző kultúrák, történelmi események tűnnek fel. S ebbe a sorba a látens szerelmi élmények, emlékek is beleférnek, hiszen ezek is sérülést okoznak, melyhez szintén hozzátartozik a gyász – mondta többek között Payer Imre. Nemcsak a verseket méltatta azonban, hanem a könyv stílusos borítóját, mely olyan rejtelmes ajtószárnyat, kijáratot (Exit) mutat, amelynek alig látszódó túloldaláról bátorító fény ragyog.
A rendezvényen közreműködött Czegő Teréz színművész, aki verseket olvasott fel a kötetből, melynek megjelenését a városi önkormányzat és a Zalaegerszegi Kulturális Közalapítvány támogatta.
Tóth Imre korábbi könyvei: Nostradamus menyegzője (2004.), A lélek nulla foka (2009.), A kert és egyéb novellák (2015.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ingyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark -
rovatunk hírei
Arte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolában top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás