2025.08.18., hétfő - IlonaZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Korabeli nyarakat idéző Élővilág tábor a skanzenben

2025. augusztus 18. hétfő, 14:57
Szerző, fotó: Bánfi Kati
A gyerekeket megszólító táborozási lehetőségek lassan finishez érnek. A falumúzeumban azonban volt még lehetőség kikapcsolódni augusztus közepén. „Élővilág” tábor címmel, digitális detoxként is szolgáló programmal igyekeztek bemutatni a szervezők a néhány évtizeddel ezelőtti nyarak hangulatát a jövő generációjának.

 Digitális detox, a való világban kellett eltölteni az időt

Második éve, hogy meghirdették a nevezett tematikájú tábort a 6-13 éves korosztály számára. Az idén már több volt az érdeklődő és visszatérő lurkóknak is örülhettek a szervezők. Balaton László, a tábor munkatársa röviden bemutatta az öt napos, napközis jellegű együttlétet.

- Mivel digitális detox van, ki kell tölteni az időt a való világban. Pár étvizedet visszaléptünk ehhez az időben, hogy milyen lehetett a nyár egykor. Amikor egész nap kint voltak a gyerekek a szabadban, rengeteg spontán mozgással, és amikor még bekapcsolódtak a háztáji munkákba is. Így megtanítottuk őket a kézi kaszálásra. Ez azért érdekes, mert már a mi generációnknak (40-50-es korosztály) is meg kellett tanulni, akkor honnét is láthatták volna ezt hétköznapi gyakorlatként a mai általános iskolások. És akkor ügyeltünk a szénára is, naponta többször megforgattuk, korabeli favillával – mondta Balaton László.

Hozzátette: - Szedtünk gyümölcsöt, etettük a skanzen területén élő állatokat. Azt sem mindenki élte még meg, hogy a fáról közvetlenül egyen gyümölcsöt, vagy halat etessen a tóban. Ezek mind az élővilághoz kapcsolódó dolgok, melyek egykor természetesek voltak. De ezenkívül rovarmegfigyelést végeztünk, volt előadás a felelős állattartásról is.

A szervezők azt is elmondták: kézműves foglalkozások, kirándulások is színesítették a hetet. Mindennapra volt tervezett program, amin azonban nem volt kötelező részt venni. Lehetett csak úgy szabadon élvezni a természet közelségét. Úgy eltölteni egy napot, hogy csak játszunk, fára mászunk, figyeljük a minket körülvevő élőlényeket.

Minden napra jutott mesélés is a fák árnyékában, volt közös sütés, piknik. Kipróbálhatták a „csettegőt” (utánfutós motor): mindezt a falumúzeum korabeli épületei között. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)