Archivum
Adventi készülődés
A zalaegerszegi Mindszenty iskolában jótékonysági programok várták a diákokat. Ünnepvárásra hangolódtak az intézményben.
Jótékonysági koncert a Mindszentyben
Szent Cecília tiszteletére az iskola diákjai adtak koncertet. Az alsó és felső tagozatos kórus mellett a furulyacsoport, valamint hangszeres szólisták léptek a közönség elé. Az estet, melynek bevételéből hátrányos helyzetű tanulókat kívánnak segíteni, a szülői kórus zárta, Gyutainé Kiss Gabriella vezényletével.
Ezen kívül két délutánon át kézműves foglalkozások és kedvezményeket kínáló népi kirakodó vásár várta az iskola apraja - nagyját, a szülői munkaközösség szervezésének köszönhetően. Adventi koszorút és naptárt készíthettek a gyerekek, illetve egyéb kézműves foglalkozásokra, hímzés, anyagozás, mézes sütemény készítés is lehetőség volt. Felléptek a helyi citerások, illetve a Kis Hétrét együttes és gyenesdiási népzenészek. Közben teaház és finom sütemények melletti meghitt beszélgetés okozott kellemes perceket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés