Archivum
Napsugaras, mosolygós bölcsőde
A Napsugár Bölcsődébe járó gyerekek szülei még nem is éltek akkor, amikor 1976. április 17-én megnyílt az intézmény. A negyvenedik születésnapon nem várt ajándékkal lepte meg a zalaegerszegi önkormányzat a jubiláló bölcsőde munkatársait.
40 éves fennállását ünnepelte az intézmény
Gáspár Lászlóné vezető az ünnepségen felidézte, hogy a bölcsőde létrehozását a demográfia csúcs indokolta akkoriban, a 80-90-es években viszont csökkenteniük kellett a férőhelyek számát, ami a két kertvárosi bölcsőde összevonását eredményezte 1996-ban. A létszám jelenleg újból teljes, hiszen 110 kisgyermeket látnak el az intézményben.
A negyven év alatt szakmai tevékenységük is átértékelődött. Szolgáltatásokat, játszóházat és gyermekfelügyeletet indítottak be. Új szakmai programot dolgoztak ki, melynek célja volt, hogy nyitottabbá tegyék az intézményt. Bölcsődekóstolgatók, családi délutánok, Luca napi játszóházak, egészségnapok kísérik ezt a szemléletet a mai napig. Ahogy hagyományos ünnepeket is, melyeket szintén a szülők körében tartanak.
Szólt arról az emlékezetes esetről, amikor az egyik csoportszoba mennyezete váratlanul leszakadt, és amit a fenntartó azonnal helyreállított. Megköszönte a kertvárosi településrészi önkormányzat, valamint az 1988-ban létrehozott alapítvány támogatását, mellyel a tárgyi feltételeket tudták javítani. Hangsúlyozta, a Napsugár Bölcsődében azon dolgoznak, hogy rájuk bízott kisgyermekek délután mosolygósan, teli élményekkel menjenek haza szüleikkel.
Balaicz Zoltán polgármester gratulált dolgozóknak a negyvenedik évfordulóhoz, majd megköszönte Tombi Lajos korábbi alpolgármesternek és településrészi képviselőnek a bölcsődéért végzett munkáját. Kiemelte, az elmúlt 40 év igazolta, igény van az intézményre, ahogy fejlesztésére is. Jó hírrel szolgált e tekintetben, hiszen az önkormányzat 98 millió forintot kíván fordítani a teljes rekonstrukcióra a TOP programban. Beszéde végén kitüntető oklevelet adott át a vezetőnek a jubileum alkalmából, az odaadó és lelkiismeretes gondozói munka elismeréseként, melyhez százezer forintos adomány is járt.
Tombi Lajos pohárköszöntőjében elmondta, sok szép emlék köti az intézményhez, ahová gyermekei is jártak, s melynek sorsát mindig figyelemmel kísérte.
Bognár Tamás jelenlegi településrészi képviselő, aki szintén itt volt bölcsődés, mosolygós arcú nevelőkre emlékezik vissza. Örömét fejezte ki tervezett rekonstrukcióval kapcsolatban, és megígérte, hogy nyáron önkormányzati keretből önkéntesek lefestik a bölcsőde és a szomszédos óvoda kerítését.
Ennek nagyon örültek az óvónők is, akiket volt bölcsisek kísértek át, hogy dalos-táncos műsort adjanak elő az ünnepségen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miatt -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekElőadás-sorozat az immunrendszer erősítéséről