Archivum
Örökségeinkről gyermekszemmel
Kerekek és lópaták, autók, harckocsik zajával, a nagy történelemi események, mint például az 56-os forradalom idején az utcára vonult emberek hangoskodásával idézi fel a múltat napjainkig az a kisfilm, melynek középpontjában az 1765-ben épült zalaegerszegi kvártélyház áll.
Kormányhivatal: eredményhirdetés és rajzkiállítás

Karászi Karina, Védi Kata és Szentgyörgyvölgyi Kamilla
.
Az ötletes videóval első helyezést ért el Landorhegyi Általános és Sportiskola Fotóköre a Zala Megyei Kormányhivatal által harmadik alkalommal meghirdetett Mindennapi örökségünk rajz-, fotó- és videópályázaton, melynek eredményhirdetését az elmúlt szerdán tartották.
Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott a megyeháza Deák-termében nyílt kiállításon elmondta, a kormányhivatal államigazgatási tevékenységétől kicsit távol esik a művészet, de műemléki világnaphoz kapcsolódóan mégis fontosnak érzik az épített környezet emlékeinek megőrzését a megyében, és hogy ehhez megnyerjék a diákokat, szülőket és pedagógusokat.
Farkas Ferenc szobrászművész, a zsűri egyik tagjaként méltatta a gyerekek kreativitását és újszerű látásmódját. Úgy fogalmazott, olyan mai épületeket is papírra vetettek, melyekről még nem épített örökségként gondolkodik a közvélekedés, viszont már azoknak tekinthetők.
Ilyen alkotást készítettek az Ady Endre Általános Iskola harmadik osztályosai (3. kép) montázs technikával. Németh Ármin elmondta, a zalaegerszegi templomok, zsinagóga, bíróság épülete mellett iskolájukat, az uszodát, fagyizót, pizzériázót, virágboltot, bankot is rajzoltak.
Védi Kata, az Ady Endre Általános Iskola és Gimnázium diákja középiskolai korcsoportban első helyezést ért el rajz kategóriában. Elmondta, barátnői választották a fotót, melyről az 1866-os zalaegerszegi városközpontot mintázta. A szokatlanabb technikákat kedveli, mert személyesebbek számára, ezt a festményét is az ecset másik végével készítette.
Karászi Karina, a gyenesdiási Kárpáti János Általános Iskola tanulója továbbtanulási tervei között szerepel a rajzolás és a festészet. Dédnagymamája szomszédjukban álló egykori parasztházát örökítette meg pasztellkrétával, mellyel az első helyet érdemelte ki korcsoportjában.
Szentgyörgyvölgyi Kamilla, az Ady-iskola alsó tagozatosa alkotását ugyancsak első helyezéssel jutalmazta a zsűri. A kallósdi Szent Anna-templomot rajzolta le zsírkrétával fotóról, rajztanára biztatására. Mint mondta, tervezi, hogy élőben is megtekinti a műemléket.
A Zala Megyei Kormányhivatal felhívására több mint 60 alkotás érkezett, melyek közül 29-et díjaztak. A megyei verseny országos kitekintésűvé vált, hiszen Budapestről és a Bács-Kiskun megyei Porcsalmáról is küldtek be pályamunkákat, melyeket különdíjjal jutalmaztak. A gyerekek könyveket, múzeum- és termálfürdő-belépőket valamint golfoktatási lehetőséget kaptak ajándékba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miatt -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekElőadás-sorozat az immunrendszer erősítéséről