Archivum
Ötéves a Bóbita
A Bóbita játszótér ötéves születésnapjával egybekötött gyermeknapi rendezvényre került sor a hétvégén – a kedvezőtlen időjárás miatt nem a játszótéren – az Apáczai VMK-ban. Az eseményhez kapcsolódóan a Nyitott Ház gyógypedagógiai módszertani intézményében Apáczai Csere János díjat kapott Szabóné Koczur Erzsébet gyógypedagógus tanárnő.
Gyermeknapi ünnepség az Apáczaiban
A Bóbita játszótér Közép-Európa első integrált játszótere, amelyet fogyatékkal élő gyerekek is látogathatnak. Az ötletgazda, több mint öt évvel ezelőtt Rigó Csaba, akkori kertvárosi önkormányzati képviselő volt, aki az ünnepségen, most már, mint kormánymegbízott köszöntötte a gyerekeket és emlékezett vissza a kezdeti időkre. Köszöntötte a gyermeknapot Vigh László országgyűlési képviselő is, aki e nap fontosságáról szólt.
A rendezvényen nagy sikert aratott a színpadon az Ady iskolások és a Nyitott Ház intézmény műsora is, valamint a lufiosztás, melynek részese volt Rigó Csaba is (képünkön).
A délután sztárvendége Borbás Marcsi volt, akit a köztévé műsoraiból ismerhetnek, és aki mesét olvasott fel a gyerekeknek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában