Archivum
Csesztregi pásztorház
Cseszreg, Ady út 31.
A pásztorok különleges helyet foglaltak el a falusi társadalomban, annak legtöbbször a peremén. Földtulajdonuk nem lévén, a legszegényebbek közé tartoztak, a helyhez és munkaadóhoz való kötöttség hiánya mégis bizonyos "rangot” adott nekik.
A törvénnyel és annak szolgáival való gyakori összetuzések miatt pedig néha valódi tisztelet, sokszor tartózkodó megvetés övezte oket. Viseletük is megkülönböztette oket a parasztoktól és zsellérektol. E foglalkozás családon belül, apák, fiúk, testvérek között öröklodött. Feladatuk rájuk bízott állatcsapat (nyáj, csorda, konda, stb.) gondos etetése-itatása, orzése, pontos ki- és hazahajtása, a községi tenyészállatok gondozása volt.
A pásztorokat a falu közössége évenként szerzodtette, és mivel általában idegenek voltak, sok helyen lakást is biztosított nekik és családjuknak. Ilyen pásztorház volt Csesztregen a legelore vezeto út mellett, kis, szabálytalan alakú telken fennmaradt régi boronaépület is, amelyet a lelkes helybeli gyujtok - Paksa Imre tanár úr vezetésével -, a fenntartó önkormányzat és a Göcseji Múzeum munkájának eredményeként mutathatunk be az idelátogatóknak.
Az épület a szokásoknak megfeleloen a kor lakáskultúrájának archaikusabb, szegényesebb rétegét képviseli. Falazata hagyományos keresztvéges boronafal, tetejét zsúpszalma fedi. Négy apró helyiségbol áll: egy teto alatt találjuk a szobából, konyhából és kamrából álló lakrészt a kecskeóllal. A szoba szerény berendezése jól tükrözi e társadalmi réteg életkörülményeit. A bútorok elrendezése sarkos, kályháját a szomszédos konyhából futötték.
A konyhai kemence formája eltér a környéken megszokottól, és kissé az alföldi glyakemencékére emlékeztet. A konyhai edények: lábasok, fazekak, korsók, bögrék a közeli Orség fazekasainak munkái. A faeszközök és tárgyak javarészt helyben készültek. A kamrában nemcsak a felhalmozott, vagy félretett élelmiszerféléket tárolták, itt kaptak helyet a textilfeldolgozás éppen használaton kívüli eszközei (tiloló, gereben, stb.), de az egyéb házi munkákhoz szükséges szerszámok, vagy a ritkábban használatos edények is.
A kecske tartása vidékünkön nem túlságosan gyakori. Mivel igénytelen, de mégis zsíros, tápláló tejet ad, a szegény ember tehenének is nevezik. Tartása is arra utal, hogy a ház lakói nem tartoztak a falu tehetosebb családjai közé.
Mind az épület, mind a berendezés a hagyományos göcseji építészet és lakáskultúra 19. század közepén-utolsó harmadában elért fejlettségi szintjét türközi.
Marx Mária
Nyitvatartás április 1-től szeptember 30-ig
8,00-18,00 óráig.
Tel:92/573-020
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész