Archivum
A vörös szfinx
2010. december 05. vasárnap, 11:46
Címkék:
Alexander Dumas
Kiadó: Európa
Ár: 4500 ft
Dumas ebben a folytatásos regényében, amelynek egyes részei hosszú lappangás után kerültek elő, alkalmat adva a teljes szövegközlésre, A három testőrnek nem a folytatását, hanem ellendarabját írta meg. Kedvenc korszakához visszatérve, IV. Henrik merénylői után nyomozva a történelmi krónikába beleszövi mindazt a színes részletet, emberi mozzanatot, amelyben a regényíró és nem a tudós illetékes. A kései olvasó akár mint műhelytanulmányt is haszonnal forgathatja.
Zala Könyvesbolt
Üzletünk Zalaegerszegen, a Kossuth Lajos utca 55. szám alatt található, s immár tíz éve áll vásárlóink rendelkezésére.
Széles választékunkba beletartoznak a szépirodalmi- ifjúsági- történelmi regények, tankönyvek, nyelvkönyvek, szótárak, ezoterikus kiadványok, valamint mesekönyvek, DVD lemezek és hangos könyvek.
Folyamatosan frissülő árukészlettel, valamint egyedi megrendelések teljesítésével tudjuk vevőkörünket bővíteni. A városon kívül élők számára is van lehetőség a kiadványok gyors kézhezvételéhez, amit postai utánvéttel tudunk biztosítani.
A rendeléseket telefonon, faxon vagy e-mailben is le lehet adni, amik a következők:
Tel.: 92/598-787, fax: 92/598-786,
Zalaegerszeg
Kossuth Lajos u. 55.
Telefon: 0692/598-787
Mobil: 0630/6324160
e-mail: zalakonyv@t-online.hu
Nyitva tartás
Hétfő – Péntek: 830 – 17-ig. Szombat 9 – 12-ig. Vasárnap: Zárva
Kontaktszemély: Dervalicsné Tóth Szilvia 30/632-4160

MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA