Archivum
Az özvegy
Georges Simenon
AGAVE KÖNYVEK KIADÓ KFT. , 2012
Fordító: Sóvári Judit
Nyelv: magyar
Műfaj: Krimi, bűnügyi, thriller
Borító: puhatáblás, ragasztókötött
Ár: 2166Ft
1934-ben járunk. Coudercné, a középkorú özvegyasszony félig süket apósával él a tanyáján, ahová tizennégy évesen került szolgálólányként, pár év múlva hozzáment a család fiához, majd idejekorán megözvegyülve átvette a ház irányítását. Elhunyt férje ellenséges nővérei hiába próbálják azt tőle visszakaparintani, az özvegy minden erővel küzd ellenük. Egy nap a tanyán felbukkan egy titokzatos, jóképű idegen, akiről kiderül, hogy gyilkosságért öt évet töltött börtönben, mielőtt kiengedték. Az özvegy Coudercné kisegítőként alkalmazza Jeant a tanyán, és rendhagyó kapcsolat alakul ki közöttük. A férfi kezdetben megnyugszik, lecsillapodik az idillinek tűnő környezetben, de egy váratlan esemény hatására igazi kötődéseket nélkülöző gyerekkorának, majd későbbi letartóztatásának emlékei lassan felelevenednek benne, s ez hamarosan drámai következményekkel jár Simenon mesterien megírt pszichodrámája egyszerre könyörtelen társadalombírálat és tragikus történet. A könyvből 1971-ben nagy sikerű film is készült Alain Delon és Simone Signoret főszereplésével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba