Archivum
Csakrádfigyelős
Szakóczi Dániel
Kiadó: K.u.k.
Ár: 1800 ft
"Még egy Dani a magyar költészetben"
- egy különleges tehetségű és érdekes nézőpontú fiatal költő első kötete jelenik most meg. Kamaszoknak, kamaszlelkületű felnőtteknek és azoknak ajánljuk, akik nem felejtették el, hogy ők is voltak kisgyerekek, kamaszok.
"Ez a kötet a szerelemről szól, kicsit idétlen, kicsit komoly, kicsit mosolygödröt arcra varázsoló, kicsit szájszélet lebiggyesztő. Van benne koncepció, rendezettség, de van benne hirtelen csakúgy is. Versikekötet, tehát nem szabad komolyan venni, ezek olyan reggelire teavajjal versek, amit nem baj, ha leöntesz egy kis kakaóval, mert úgy sokkal inkább a magadénak érzed őket. Én is egy csomószor lekajáltam a cetliket, amikre írogattam, meg el is vesztettem párat.
Ha szerelmes vagy, akkor tökre infantilis leszel, és az intim pillanatok gügyögős meg haddzabáljammegaztahülyefejedesek lesznek, amit kábé az anyukák mondanak az épp bekakilás előtti állapotukban édesen mosolygó kisbabájuknak. Szeretünk gyerekekké lenni olyankor, mert akkor olyan szabadon nevetős meg olyan felelőtlen minden, mert a másik nem vár el semmit és megbocsát. Utána persze minden megkomolyodik, meg megromlik, mert a felnőttek olyan okosak, hogy az csak na, de addig olyan de olyan jó, csak odabújni a másikhoz, várni a szeretleket, és a másik haját csavargatva elaludni kora délután.
Talán ez az én versikéim lényege, hogy… nem, nem magyarázom meg őket. Tudod mit? Olvasd el őket, és ha valamelyik tetszik, akkor egy nagy összeveszés utáni jóleső kibéküléskor suttogd a kedvesed fülébe, és tuti egy mélyről jövő szeretleksóhajt kapsz vissza a nyakadba, kicsit csikizősen, kicsit komolyan, és egy kicsit mosolygödröt az arcra varázslósan…" - írja a szerző.
De minden szövegnél jobban igazolják versei.
Zala Könyvesbolt
Üzletünk Zalaegerszegen, a Kossuth Lajos utca 55. szám alatt található, s immár tíz éve áll vásárlóink rendelkezésére.
Széles választékunkba beletartoznak a szépirodalmi- ifjúsági- történelmi regények, tankönyvek, nyelvkönyvek, szótárak, ezoterikus kiadványok, valamint mesekönyvek, DVD lemezek és hangos könyvek.
Folyamatosan frissülő árukészlettel, valamint egyedi megrendelések teljesítésével tudjuk vevőkörünket bővíteni. A városon kívül élők számára is van lehetőség a kiadványok gyors kézhezvételéhez, amit postai utánvéttel tudunk biztosítani.
A rendeléseket telefonon, faxon vagy e-mailben is le lehet adni, amik a következők:
Tel.: 92/598-787, fax: 92/598-786,
Zalaegerszeg
Kossuth Lajos u. 55.
Telefon: 0692/598-787
Mobil: 0630/6324160
e-mail: zalakonyv@t-online.hu
Nyitva tartás
Hétfő – Péntek: 830 – 17-ig. Szombat 9 – 12-ig. Vasárnap: Zárva
Kontaktszemély: Dervalicsné Tóth Szilvia 30/632-4160
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen