Archivum
Gantner Ádám: A Siksze
Gantner Ádám botrányhős, hivatásos nőcserkész és – a csöppet cinikus öndefiníció szerint – "majdnem híres író”, az Ősz Jeruzsálemben, a Kissinger és én, valamint a – nem csak – feminista körökben nagy port kavart internetes társkeresési kiskáté, A l@tor szerzője.
A netes "húspiac” kínálatában megcsömörlött, tapasztalt veterán terápiás célzattal érkezik Izrael egyik preferált önkéntesgyűjtő telepére, a hangulatos Baram kibucba. A vágyott lelki béke helyett azonban ismételten csak nőkbe botlik mindenütt, és a "kutyaharapást szőrével” népi doktrína mentén bele is veti magát az öngyógyító cseresznyésbe. A könnyed flörtök azonban hamar véresen komolyra fordulnak, és előbb egy dél-afrikai zsidó szépség, majd egy szlovákiai katolikus lány iránt táplált intenzív érzelmek billentik ki főhősünket a pszichés balanszból.
Bár alapvetően egy anekdotákkal és visszaemlékezésekkel megbolondított szerelmi szövevényről van szó, a történet folyamán a hangsúly finoman helyeződik át az identitáskeresés kérdésére. Félzsidóként nemcsak a hazai terepen nehéz boldogulni, de úgy tűnik, a Szentföld sem adja könnyen a válaszokat – melyek persze teljesen függetlenek a földrajzi koordinátáktól. A konklúzió pedig, hogy teljesen mindegy, mi fityeg a nyakunkban; pont ugyanolyan szeretetreméltóak, szerencsétlenek, értékesek és önzők vagyunk mind.
Konkrét Könyvek, 2990 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában