2024.10.04., péntek - FerencZalaegerszeg időjárása

Rendszerváltozás

Állami kitüntetés dr. Marx Gyulának
közélet

Állami kitüntetés dr. Marx Gyulának

A magyar érdemrend tisztikeresztjét adományozta Novák Katalin köztársasági elnök dr. Marx Gyula nyugalmazott főorvosnak, volt országgyűlési képviselőnek.
Utcanévadások a rendszerváltáskor és manapság
köztér

Utcanévadások a rendszerváltáskor és manapság

Harminc éve annak, hogy Marx- helyett a Kazinczy téren, a Lenin út helyett pedig a Platán soron sétálhatunk. Utóbbi elnevezése teljesen logikusnak tűnik az utca mentén végigfutó fák miatt (a döntéshozókat is ez motiválta annak idején). Ám 1990-ben, a lakosság részéről olyan javaslatok is érkeztek, hogy Lenin helyett inkább Andrássy, Szent István, Sugár vagy Árpád fejedelem legyen az utca neve.
Mindent tanulni kellett!
egyszervolt

Mindent tanulni kellett!

Idén harminc éves az önkormányzatiság. Zalaegerszegen a rendszerváltást követő, első szabadon választott testület 1990. október 20-án alakult meg hivatalosan, ekkor választották meg Bogár Imre személyében az első polgármestert is. Előtte néhány nappal – a megbízólevelek átadása után – a képviselők a jeles alkalomból Deák Ferenc szobrához vonultak, ahol egy koszorúzást követően megfogadták, hogy mindig a város érdekeit tartják szem előtt.
30 éve, októberben
egyszervolt

30 éve, októberben

Csak egy kis visszaemlékezés… Hogyan kezdődött? Nem ment könnyen, - ezt válaszolja szinte mindenki, akivel a rendszerváltoztatás éveiről, a tanácsi rendszer utáni önkormányzatiság kialakulásáról beszélgetünk. Az első közgyűlés tagja lett, majd alpolgármestere Müller Imre (MDF).
A rendszerváltozás oszlopa
közélet

A rendszerváltozás oszlopa

30 éve Szabadon – Amit lebontottunk címmel adtak át egy úgynevezett Hypercube oszlopot a színház előtti Ruszt József téren. A nagyméretű installáció a rendszerváltozás 30. évfordulójára emlékezik, különös tekintettel a zalaegerszegi eseményekre.
Tablókon a rendszerváltozás
egyszervolt

Tablókon a rendszerváltozás

30 éve szabadon címmel látható kiállítás a Hevesi Sándor Színház előtti Ruszt József téren. A tizenkét tablóból álló tárlat a rendszerváltozás 1989-90-es éveinek állít emléket. Az installációt egy grafikákkal díszített Trabant is színesíti.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK