Archivum
Herta Müller: Szívjószág
A Berlinben élő 58 éves Herta Müller bánsági svábként Romániában született, ahonnan 1987-ben emigrált. Ő 2009 irodalmi Nobel-díjasa. Magyarul megjelent eddigi munkái a Lélegzethinta és A róka volt a vadász és ajánlónk témája, a Szívjószág.
A Szívjószág szomorú és szubjektív jelentés a diktatúra időszakának Romániájából. Az önéletrajzi elemekből táplálkozó regény főhőse egy fiatal nő, kezdetben egyetemista, majd fordító egy gyárnál. A könyv elején egyik kollégiumi szobatársa épp az ő övével akasztja fel magát, emiatt nyomozni kezd a lány naplója alapján. Három iskolatársával, három fiúval együtt az eset nyomán kis ellenálló kört alakítanak, tiltott könyveket rejtegetnek és verseket írnak. Hamarosan azonban a hatalom elkezdi követni, megfigyelni és kihallgatni őket.
A Szívjószág eleinte jó darabig nagyon szürreális és elemelt, sokáig még az sem derül ki pontosan (ha magunktól nem tudnánk), milyen országban járunk. Rövid mondatai mintha csak verssorok lennének, időnként pedig (főleg a gyermekkori emlékek leírásánál) egyszerűségükben is bizarr mesékre emlékeztetnek. Később azonban a mű egyre jobban kezd emlékeztetni a korábbi alkotás, a Lélegzethinta hétköznapi kegyetlenségű realista beszámolójára.
Cartaphilus Könyvkiadó, 2700 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés