Archivum
Igazságtétel – Mindszenty másik arca
Mélyről indult, meredeken ívelő pályát futott be. A csúcsról zuhant a mélybe. Kezdettől vonzódott a politikához. Zalaegerszegi plébánosként lapot szerkesztett, antiszemita felhangú írásokkal.
Kiadó: Divald
Ár: 3490 ft
Mélyről indult, meredeken ívelő pályát futott be. A csúcsról zuhant a mélybe. Kezdettől vonzódott a politikához. Zalaegerszegi plébánosként lapot szerkesztett, antiszemita felhangú írásokkal. A harmincas években a nyilasokkal kokettált, akik aztán hatalomra jutva, Sopronkőhidára hurcolták. Szabadulását, s talán életben maradását is az általa annyira gyűlölt Szovjetunió hadseregének köszönhette. Megrögzött királypárti volt. Magát zászlósúrnak, az egész nemzet szellemi és politikai vezetőjének tekintette, aki fölötte áll a miniszterelnöknek is. Hazáját egy újjáélesztett monarchia tagjaként szerette volna látni, Habsburg Ottóval a trónon. A köztársaságot elutasította, kormányával nem tárgyalt. Az állam és az egyház viszonyának rendezésére nem volt hajlandó. Amerikai beavatkozást sürgetett, azt sem bánva, ha az háborúhoz vezetne. Rákosi az ÁVH-t uszította rá. Ügynökökkel vették körül, behálózták egyházát is. Az egyenlőtlen küzdelemnek a koncepciós per vetett véget. Megrettent a várható ítélettől, együttműködött perbefogóival, s Péter Gáborral. Világszemlélete a börtönévek és az amerikai követségen töltött tizenöt esztendő alatt sem változott. Elutasította XXIII. János és VI. Pál Kelet felé nyitó politikáját, a Vatikán és a magyar állam közötti tárgyalásokat. Utolsó éveiben többet ártott, mint használt egyházának. Nagy feltűnést keltő Emlékirataim című kötetében nagyvonalúan kezel, s megmásít tényeket. Aszerint, hogy azok használnak-e vagy sem a magáról kialakítani óhajtott képnek. Maradt, aki volt. VI. Pál pápa fogalmazása szerint: makacs, nehezen kezelhető, akinek sok ténykedése nehezen érthető meg.
Zala Könyvesbolt
Üzletünk Zalaegerszegen, a Kossuth Lajos utca 55. szám alatt található, s immár tíz éve áll vásárlóink rendelkezésére.
Széles választékunkba beletartoznak a szépirodalmi- ifjúsági- történelmi regények, tankönyvek, nyelvkönyvek, szótárak, ezoterikus kiadványok, valamint mesekönyvek, DVD lemezek és hangos könyvek.
Folyamatosan frissülő árukészlettel, valamint egyedi megrendelések teljesítésével tudjuk vevőkörünket bővíteni. A városon kívül élők számára is van lehetőség a kiadványok gyors kézhezvételéhez, amit postai utánvéttel tudunk biztosítani.
A rendeléseket telefonon, faxon vagy e-mailben is le lehet adni, amik a következők:
Tel.: 92/598-787, fax: 92/598-786,
Zalaegerszeg
Kossuth Lajos u. 55.
Telefon: 0692/598-787
Mobil: 0630/6324160
e-mail: zalakonyv@t-online.hu
Nyitva tartás
Hétfő – Péntek: 830 – 17-ig. Szombat 9 – 12-ig. Vasárnap: Zárva
Kontaktszemély: Dervalicsné Tóth Szilvia 30/632-4160
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen