Archivum
John le Carré: Csapda
2011. október 03. hétfő, 10:22
Címkék:
Bűnök és bűnhődések
A Csapdával végéhez ért John le Carré Karla-trilógiája – angolul már évtizedekkel ezelőtt, magyar nyelven pedig most az Agave kiadónak köszönhetően (a mozikban pedig ősszel mutatják be az Árulás című első részből készült adaptációt Gary Oldmannel és Colin Firth-el a főszerepben).
A történet utolsó felvonását olvasva egyre erősebben fogalmazódik meg az olvasóban: John le Carré tényleg a világ legjobb kémregény-írója, a műfajnál jóval távolabb mutató mondanivalóval. Nagyon ritkán oldja meg ugyanis amolyan „fekete vagy fehér” módon a morális egyenleteket. Nála nincs rossz áruló és jó áruló, nincsenek egyértelműen vállalható, és ugyanígy elutasítható helyzetek; csak döntések vannak, s legfeljebb néhány pillanat a jó kiválasztására. Ami persze mindig rossz döntés és senkit sem érdekel, hogy az mégis – sokak számára – elvette a „lesz még rosszabb” lehetőségét. Keletkezik egy bűn, azt egyre rosszabb szájízzel üldözi az, akinek ez a feladata, hogy végül rádöbbenjen: ugyanazt követi el, a leleplezés érdekében felállított csapda kimódolásakor, mint amivel a bűnös volt addig sikeres. És mindkettőjük fölött ott áll egy mindenkori államhatalmi gépezet, amely eredményeket vár, a legpontosabban tudva, hogy azoknak milyen ára van, hogy majd a lehető leggyorsabban forduljon el azoktól, akik – önmaguk árán is – tálcán nyújtják át az eredményt. A képlet maga az emberi világegyetem fordított aránypárja: egyik oldalról hazaszeretet határok nélkül, másikról határtalan hazaszeretet, a haza szeretete nélkül.
Kiadó: Agave Kiadó
Ár: 2980 Ft
Kiadó: Agave Kiadó
Ár: 2980 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi Vásárcsarnok -
rovatunk hírei
Anyák napja a Göcseji SkanzenbenZALAI ÍZEK NAPJA a Hévízi Termelői PiaconZalaegerszeg Alsóerdei Retro MajálisKutyás beszélgetés II.Tavaszi szomszédoló túra - PetrikeresztúrKis képek és műhelytitkok Nemes László kiállításaHúsvéti fatojás túra ŐrimagyarósdonMűemléki Világnap a Göcseji SkanzenbenKöltészet napja 2025 - Deák Ferenc Megyei és Városi KönyvtárMedvehagyma Napok Csácsbozsokon - Új időpontban! top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regénye
GALÉRIATOVÁBBI GALÉRIÁK
LAZA MÉDIATOVÁBBI LAZA MÉDIÁK
HETI TÉMA