Rövidhírek
Több zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársai
Elhangzott: a zalaegerszegi önkormányzat faültetési programja tavaly lezárult, de olyan sikeres volt a kezdeményezés, hogy mindenképpen folytatni kell. Galbavy Zoltán felidézte, amikor született, édesapja elültetett egy almafát a kertvárosi házuk udvarán, ami közel ötven év elteltével a mai napig terem kora ősszel. Hozzátette: amikor fákat ültetünk, azt a jövő generációjának ültetjük.
Kovács Mihály és Galbavy Zoltán
A képviselő felsorolt néhány fafajtát is, melyek a környék utcáit díszítik. A Zrínyi útra 25 darab kínai boróka került. Örökzöld lombja szűri a port és a zajt egész évben. A Zárda utcában korai meggyet ültettek, fehéren virágzik tavasszal, lombja pirosas. Az Olajmunkás utcában az ezüsthárs egy új fajtáját a „Sisi”-t telepítették az országban elsőként. A Köztársaság útjára pedig oszlopos tölgyek kerültek.
Kovács Mihály főkertész hozzátette: régen nem nagyon foglalkoztak azzal, hová milyen fát ültessenek. Ez mára megváltozott, próbálnak minden utcában másfajta fasort kialakítani, hogy változatos és színes legyen a város, az emberek környezete.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke -
rovatunk hírei
Egerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnöke top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen