Vezető hírek
Mozgás receptre Zalaegerszegen is
Eddig 18 helyi háziorvos csatlakozott a kezdeményezéshez
A polgármester elmondta: a kitűnően működő kezdeményezéshez érdemes csatlakozni, és beemelni az Egészséges Zalaegerszeg Programba. Az akció lényege, hogy azoknak a pácienseknek, akiknek az orvosa az egészség megvédése, illetve a gyógyulás elősegítése érdekében mozgást ír fel receptre, az annak bemutatásával kedvezményesen használhat bizonyos sportlétesítményeket.
Példaként említette az uszodát, ahol hétköznaponként 8-15 óra között 50 százalékos kedvezményt biztosítanak tíz alkalomra szóló bérletre. Több magánlétesítmény és edzőterem is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az a cél, hogy minél több ember mozogjon az egészsége érdekében.
A részletekről Vajdovich Dorottya, Kozma Levente az MRP kommunikációs felelőse és Mészáros Marcell életmód szakértő, mozgásterapeuta beszélt. Mint elhangzott, az ÉMOT gondozásában a települési önkormányzatok bevonásával, háziorvosok és mozgáshelyszínek (sportlétesítmények) részvételével valósul meg az országos kezdeményezés.
Eddig 24 önkormányzattal kötöttek szerződést, szeretnék ha év végére 80 helyszínen lennének már jelen. A programban az orvosi egyetemek szakemberei is bekapcsolódtak. Érdemes az applikáción keresztül csatlakozni, de weboldalon is elérhető minden információ. (www.mozgasreceptre.hu)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapata -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon