Archivum
Richard Zane: Vámpírhoroszkóp
Hátborzongató rejtélybe botlik a New York-i rendőrség két veterán nyomozója: országszerte azonos módszerrel végeznek ki különféle korú és hátterű embereket, látszólag minden indok nélkül.
Nincs túl sok idejük arra, hogy a különös jelenséggel foglalkozzanak, mivel épp ekkoriban élénkül mega brooklyni éjszakai élet, egy sor brutális gyilkosság történik, Fontana nyomozót egy megkérdőjelezhető fegyverhasználat miatt felfüggesztik, míg társa, Ryordan azzal kénytelen szembenézni, hogy talán kamasz fia is a bűnözők hálójába került – holott a mélyben ennél sokkal szörnyűbb dolgok történnek, s mintha a két nyomozó tehetetlenül sodródna végzete felé. Hamarosan rádöbbennek, hogy a meggyilkoltak sorsa meg volt írva a csillagokban, az őketlevadászók pedig olyan szörnyetegekkel szállnakszembe, akikkel a brooklyni alvilág legkegyetlenebb hóhérai sem versenyezhetnek.
A New York-i rendőrség sokat látott nyomozóinak nem feladatuk, hogy vámpírokkal vegyék fel a harcot, nincsenek is erre kiképezve, ám számos megmagyarázhatatlan jelenség után a vámpírvadászok közé állhatnak. Sok kérdésre választ kapnak, de azzal is szembe kell nézniük, hogy a világ valamennyi fegyveres alakulata közül épp ebben a legveszedelmesebb a szolgálat. Sokszor nem is lehet eldönteni, csakugyan a szinte emberfeletti testi adottságokkal büszkélkedő szörnyetegek a veszedelmesebbek, vagy a velük összejátszó emberek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenFúvószenekari találkozó az EgerszegFeszten