Utolsó jelentés Annáról

A világ legtermékenyebb női filmrendezője egész eddigi életműve során elkötelezettje volt a női sorsok és a történelem találkozásának. Mészáros Márta most Kéthly Annáról, a XX. század legjelentősebb magyar politikusnőjéről készített – több szempontból is – rendhagyó portrét.   A rendezőnő előző filmje, A temetetlen halott monodrámaként (emlékezzünk csak a csótánnyal folytatott börtönmonológra) erősebb volt, mint politikai tablóként, az Utolsó jelentés Annáról pedig szintén furcsa műfaji ötvözet. Mintha az alkotók megvizsgálták volna az utóbbi évek európai sikereit, és kölcsön vettek volna pár használható elemet – így lett a film A mások életének magyar változata A királynővel a főszerepben. A történet szerint ugyanis a puhuló kádári diktatúrában, a hetvenes évek elején azzal a feladattal küldenek ki Brüsszelbe egy fiatal irodalmárt, hogy csábítsa haza Kéthly Annát, az ott politikai száműzetésben élő, aggasztóan aktív szocdem istennőt.
 
A fiatal Faragó (Fekete Ernő) azért lehet alkalmas a feladatra, mert nagybátyja Kéthly (Eszenyi Enikő) életének szerelme, és természetesen belőle sem hiányzik egyfajta intellektuális sárm. A néhány arhívnak és a pár nosztalgikusnak szánt flashbacket leszámítva a játékidő nagy részében idősre sminkelt Eszenyi olyan intenzitással kelti életre Kéthly figuráját, hogy a tekintetében valóban benne van vagy két világháború és négy év börtön, ráadásul a nézőben felmerül annak gyanúja, hogy nem lesz könnyű kenyérre kenni a hölgyikét – magyarul valós tétje van a történetnek.
Mészáros Márta a rendszer kegyetlen hatalmáról szándékozott filmet készíteni, és letett az asztalra egy kissé steril történetet, melyből a jó színészeknek hála emberek tekintenek ránk.