Archivum
Dióskál, az idei házigazda, jelesre vizsgázott
Vendégfogadásból, vendégszeretetből jelesre vizsgázott a festői környezetben fekvő, ötszáz lelkes Dióskál község szeptember közepén. A képviselő-testület, a helyi kulturális egyesület, illetve a polgárőr egyesület fővédnökségével a helybéli Hofeka Kft. támogatásával a nemrégiben felújított faluházzal szemközti térrészen szervezték meg a „Diós települések V. országos találkozóját”, amelyre az országhatárokon innen és túl, legalább félezer vendég és résztvevő érkezett.
Diós települések V. országos találkozója
A kitűnő időjárási körülmények között tartott, Gyenesdiás által fél évtizeddel ezelőtt elindított rendezvény nyitóünnepségén Kluczer János dióskáli polgármester köszöntőjében a település históriájának bemutatását követően arról is szólt, a falu javarészt pályázatok segítségével történő folyamatos modernizálása mindig napirenden van. Zajlik a templomkert felújítása, megkezdődött a tájház kialakítása, működik a körjegyzőség, az óvodában harminc kisgyermeket gondoznak. Az egyedi szennyvíztisztító berendezések ingatlanokhoz történő telepítése is folyamatos.
A településen működő, közvilágítási eszközöket gyártó kisüzem jelenleg 30 helybélinek kínál megélhetést, de szó van a termelés bővítéséről, amelynek révén újabb dolgozók foglalkoztatása válik lehetségessé. A polgármester köszönetet mondott a falu apraja-nagyjának, hogy egy emberként segítették a „diósok” megvendégelését.

Megnyitójában Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, jó a hagyomány folytatása, mert szükség van efféle, szép emléket adó, szórakoztató rendezvényekre, ahol a települések lakói-vezetői tapasztalatokat is cserélhetnek.
A gondos szervezők jóvoltából minden adottá vált ahhoz, hogy ezúttal a problémák helyett a vidámság kapjon főszerepet. A dióskáli kisüzem tovább fejlesztéséhez segítségét felajánló elnök utalt rá: fontos a múltból való táplálkozás, a helyi kultúra és értékek megőrzése. A finom dióskáli borok kóstolására buzdító Manninger Jenő egyedülállónak nevezte az alulról építkező rendezvényt, ahol baráti kapcsolatok is kialakulhatnak.
Vigh László, országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: mostanság nem mindenki büszke arra, hogy faluban lakik. Pedig, a fővárossal, vagy nagyvárosokkal összehasonlítva, a községben köszönnek egymásnak, beszélgetnek, nincs bűnözés, nincs munkanélküliség, nincsenek hajléktalanok. Európa és a világ óriási értéke az önellátásra képes falu.
A falvak fejlődése pedig alapvetően az ott élőktől függ, mennyi lehetőséget használnak ki. Dióskál jól sáfárkodik adottságaival, lehetőségeivel. A helyiek egy hét pesti tartózkodás után tudnák igazán értékelni, hogy milyen jó helyen élnek. A kulturális értékek mellett a falusiaknak a saját tiszta identitásukat is meg kell őrizniük – mutatott rá.
A faluházban művészeti bemutatók mellett a helyi Deli Alfréd festő képeiben gyönyörködhettek a vendégek, megcsodálhatták és elfogyaszthatták a résztvevők által a sütőversenyre készített 54-féle, ízletes diós sütemény remeket. A színpadon pedig a települések rövid bemutatkozása és az ünnepi szentmise után: Diószeg, Diósjenő, Diósd, Gyenesdiás, Diósviszló és Diósförgepatony 18 kórusa, népzenei- és néptánc együttese mutatkozott be, fergeteges sikerrel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi Vásárcsarnok -
rovatunk hírei
Anyák napja a Göcseji SkanzenbenZALAI ÍZEK NAPJA a Hévízi Termelői PiaconZalaegerszeg Alsóerdei Retro MajálisKutyás beszélgetés II.Tavaszi szomszédoló túra - PetrikeresztúrKis képek és műhelytitkok Nemes László kiállításaHúsvéti fatojás túra ŐrimagyarósdonMűemléki Világnap a Göcseji SkanzenbenKöltészet napja 2025 - Deák Ferenc Megyei és Városi KönyvtárMedvehagyma Napok Csácsbozsokon - Új időpontban! top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regénye