Archivum
Elsők a hűtés-fűtés technikában
Az év hűtés-fűtés technikai vállalkozása – ezzel az elismeréssel jutalmazta a zalaegerszegi székhelyű Klimatrend Kft. tevékenységét a Vállalkozók Országos Szövetségének Zala Megyei Szervezete. A szövetség idén hatodik alkalommal adta át az általa alapított Zalai Prima díjakat, és jól teljesítő megyei vállalkozásoknak járó kitüntetéseket.
Klimatrend Kft.: az év hűtés-fűtés technikai vállalkozása
A hűtés-, klíma és légtechnikai rendszerek kereskedelme mellett ezen rendszerek tervezésével, kivitelezésével, karbantartásával és szervizelésével is foglalkozik a Klimatrend Kft. A tizenhét éves cég vezetése a garantált minőségi szolgáltatást tekinti üzletfilozófiája sarokkövének. Düh Sándor ügyvezető igazgató – akivel a "megtisztelő elismerés" kapcsán beszélgettünk – a precizitást, az egymás iránti tiszteletet és bizalmat is tevékenységük alapelvei közé sorolja.
– Egy idősebb kollégánk szokott úgy vélekedni, hogy cégünkhöz nagyon nehéz bekerülni, de akinek sikerül, és a tőle elvártakat nyújtja, az hosszú távra talál megfelelő munkahelyet magának. Ez a meggyőződés jól tükrözi a cégvezetés szemléletét; vagyis társaságunk fejlesztésében sosem a nagyság motivált bennünket, hanem az, hogy emberléptékű keretek között érjünk el piaci sikereket – hangsúlyozta Düh Sándor.
– Cégünk jelenleg is 14-15 fő munkatársat foglalkoztat. Nem jellemző a fluktuáció, a kollégák régóta dolgoznak együtt. Nagyon fontosnak tartjuk a naprakész tudást, ezért munkatársaink folyamatos továbbképzésen vesznek részt. Azt nem kell különösen magyarázni, hogy a magas színvonalú szakmai munka milyen fontos záloga a minőségnek, ahogy a kiváló minőségű berendezések, melyekkel dolgozunk. A kereskedelem mellett erős alapokon nyugszik szervizágazatunk is miután az ipari méretű hűtő-fűtő, klímatechnikai és hőszivattyús rendszerek beépítésében, karbantartásában, szervizelésében vagyunk leginkább otthon.
– Milyen referenciákkal rendelkeznek?
– Megrendelőink nagy többsége az áruházláncok közül kerül ki. Amire nagyon büszkék vagyunk, hogy az országban elsőként mi építettük be egy kereskedelmi egységbe a Conveni-pack rendszert. Ennek lényege az, hogy azzal az energiával tudjuk fűteni az épületet, mellyel a hűtőkamrákat, hűtőpultokat hűtjük.
Rendkívüli előnye az energiatakarékosság; akár 35-40 százalékos megtakarítás is elérhető az energiaköltségekben. Miután csak a mi cégünk foglalkozik ezzel a technológiával az országban, folyamatosak a megrendeléseink. Ezért nyitottunk új irodát Budapesten februárban. Zalában is jelen vagyunk, hasonló rendszereket építettünk ki egy zalaegerszegi multicégnél illetve megyeszerte több irodaházban és intézményben.
– Hogyan értékeli a kitüntetést?
– Egy sporthasonlattal élve, az elismerést az összehangolt csapatjáték eredményének tartom. Kollégáink, akik egy-egy szakterület specialistái, képesek csapatban dolgozni. Jó kapcsolatot tartunk fenn beszállítóinkkal is, melynek együttes eredménye megrendelőink elégedettsége, ami a legfőbb célunk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés