Archivum
Épület-felújítások és közösségépítés Balatonmagyaródon
Már a 2010-es önkormányzati választások után érződött, hogy minden át fog alakulni. Az előttük álló megoldandó feladatok érdekében a hivatal és az önkormányzat működését át kellett tekinteni, és új alapokra helyezni. Így indult a 2010–2014-es önkormányzati ciklus Balatonmagyaródon, ahol felelős tervezéssel közösségi célú fejlesztéseket is megvalósítottak az elmúlt három évben. Kalász Mátyás polgármesterrel emlékezünk vissza a kezdetekre, és értékeljük az elért eredményeket.
Felelős tervezéssel és helytállással
– Ebben az önkormányzati ciklusban a nagy átalakulások időszakát éltük, éljük meg. A közigazgatási reform részeként elsőként meg kellett szüntetni a körjegyzőségeket, majd létrehozni a közös önkormányzati hivatalokat. A települések járásokba szerveződtek, az iskolák állami fenntartásba kerültek. Mindez nagyon sok feladatot adott a mindennapokban, melyeket a hivatal és az önkormányzat munkájának köszönhetően sikerült megoldanunk. Mindeközben fejlesztéseket terveztünk, ehhez fontossági sorrendet állítottunk fel, s elhatároztuk, hogy elsőként a közintézményeket és a település környezetét tesszük rendbe.
– Mivel kezdődött ez a munka?
– Elsőként a közvilágítást terjesztettük ki a déli faluvégre, majd felújítottuk a nagyon rossz állapotban lévő ravatalozót, hogy az a búcsúzás méltó helye legyen. Idén a szintén nagyon elavult állapotú kultúrház rekonstrukcióját hajtottuk végre. A falakig bontottuk vissza az épületet, ahol kívül-belül mindent felújítottunk a padlózattól kezdve a nyílászárókon, a tetőszerkezeten át a szerelvények és a vezetékek teljes cseréjéig. Az épületet hőszigeteléssel láttuk el és újra festettük. December 7-én adtuk át a megújított, küllemében megszépített kultúrházat idősnapi ünnepség keretében. Önkormányzatunk jelentős ráfordítással saját erőből valósította meg a beruházást.
Falumegújító munkánkat az önkormányzati hivatal beázó épületének felújításával folytattuk. Új nyílászárókat építettünk be, az egész tetőszerkezetet kicseréltük, szigeteltük és vakoltuk a külső falakat. A templom melletti közösségi tér kialakítását is megkezdtük. Itt sétányokat alakítunk ki, padokat helyezünk ki, és új növényeket ültettünk, de ezt már csak jövőre tudjuk befejezni. A Leader pályázaton nyertünk támogatást ezekre a fejlesztésekre. A projekt játszótér létesítését is tartalmazta, amit azonban kihúztak, így értelemszerűen kevesebb összeget kaptunk az igényeltnél. A játszótér kialakítását vélhetően saját erőből valósítjuk meg a jövő évben. A térfigyelő kamerarendszer kiépítésére is nyertünk forrást, így a két beruházás több mint 18 millió forintnyi támogatást tett ki.
A Start munkaprogram keretében kistraktort szereztünk be pótkocsi, tólólap, fűnyíróadapter tartozékokkal, melyeknek nagy hasznát vesszük. Most építünk egy garázst, ahol ezeket az eszközöket tárolni tudjuk. A zalakarosi és keszthelyi kistérség közösségi közlekedést szolgáló projektjében mi is részt veszünk: Balaton-magyaródon három buszváró és buszöböl újulhat meg jövő tavasszal.
– A település által üzemeltetett Kányavári-sziget rekonstrukcióját tervezik a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal. Elbírálták már a pályázatot?
– Igen, a pályázat támogatást nyert, így megkezdődhet a Kányavári-sziget korszerűsítése. Többek között új fogadóépület, kilátó, biciklitároló, parkoló épül, a fahidat is felújítják. A beruházás számunkra is nagy fontossággal bír, mivel a megújuló sziget turistákat vonzhat településünkre is. Ennek érdekében a templom melletti régi iskolaépületben szálláshelyek kialakítását tervezzük, ami csoportos, családi és egyéni vendégfogadásra is alkalmas lenne. Szeretnénk tovább üzemeltetni a szigetet, a gazdaságosság és a színvonalasabb szolgáltatások nyújtása egyaránt fontos, melyről folyamatos tárgyalásokat folytatunk a vízügyi igazgatósággal.
– Az infrastrukturális felújítások mellett a közösségi élet is új lendületet kaphat a településen.
– Feltétlenül, hiszen mikor elhatároztuk az épületek, különösen a kultúrház felújítását, azt is elhatároztuk, hogy mindezt új tartalommal töltjük meg. Önkormányzatunk megteremtette a fizikális feltételeket, olyan vezetőt választott a kultúrház élére, aki szervező munkájával és ötletességével más területen is már bizonyított, és akit a nagy többség elfogad. Úgy vélem, megkezdődhet a közösségépítő munka, melyben a lakosság is aktívan kiveszi részét. Az idősek napja első nagy eseményként méltó kezdésnek bizonyult. Bízunk abban, hogy a kultúrház olyan tartalmas és színvonalas rendezvényektől lesz hangos, melyek a helyi igényekre és lehetőségekre épülnek, teret adva valamennyi korosztálynak az együttlétre, a szabadidő hasznos eltöltésére. Ez azonban már a közösségen múlik. Örömünkre szolgál az is, hogy a Kis-Balaton Alapítvány új elnökkel és kuratóriumi tagokkal folytatja munkáját a kultúra és közművelődés terén szoros együttműködésben a lakossággal és az önkormányzattal.
Balatonmagyaród szépen fejlődő település, a folytonosság ezen a téren jól nyomon követhető a korábbi években is. A 2010-es választásokat követő időszak az önkormányzati és közigazgatási rendszer jelentős átalakításával azonban mindenképpen választóvonal a község életében. 2010-től teljesen más időszak köszöntött ránk tele új kihívással és feladattal, amit sikerült megoldanunk a képviselő-testület tagjai, az önkormányzat dolgozói, valamint minden jó szándékú, a faluért tenni akaró ember munkájának köszönhetően. Mindez biztató jövőnkre nézve, hiszen mindig jelentkeznek új feladatok, amelyekben helyt kell állnunk településünk érdekében – hangsúlyozta Kalász Mátyás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenFúvószenekari találkozó az EgerszegFeszten