dr. Németh István főigazgató
![Minden eddiginél több felvételiző Minden eddiginél több felvételiző](/img/2216_2485_zek_felveteli_rekord_1a.jpg)
oktató
Minden eddiginél több felvételiző
A Pannon Egyetem (PE) képzéseit idén első helyen összesen 2562 fő jelölte meg. A Zalaegerszegi Egyetemi Központ (ZEK) szeptemberben induló képzéseire idén rekordszámú jelentkező, 249 fő adta be első helyen jelentkezését. Ez ötven százalékos emelkedést mutat a tavalyihoz képest.
![Kiválósági ösztöndíj a kiválóknak Kiválósági ösztöndíj a kiválóknak](/img/2216_8474_zek_kivalosagi_osztondjj_1a.jpg)
oktató
Kiválósági ösztöndíj a kiválóknak
Magyar Nemzeti Bank (MNB) Kiválósági Ösztöndíjakat adott át a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ. A 2022/2023-as tanévre vonatkozóan benyújtott pályázatok alapján hét, a gazdálkodási karon tanuló illetve már végzett hallgatójuk érdemelte ki az elismerést.
![Hibrid rendszer az oktatásban? Hibrid rendszer az oktatásban?](/img/2216_1833_felsooktatas_szakmai_nap_1a.jpg)
oktató
Hibrid rendszer az oktatásban?
Hibrid rendszerek jönnek létre az oktatásban, vagyis maradnak a „kőházak”, azaz iskolák személyes jelenléttel, de emellett önálló tanulás is lesz online formában, hangzott el a Zalaegerszegi Egyetemi Központ által szervezett szakmai napon.
![Jövőbiztos képzések, helyben Jövőbiztos képzések, helyben](/img/2216_5350_zeg_egyetem_nyilt_nap_3a.jpg)
oktató
Jövőbiztos képzések, helyben
Nagy érdeklődés mellett rendezte meg nyílt napját a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja. A pályaválasztás előtt álló középiskolás diákok az intézmény képzési rendszerével és célkitűzéseivel ismerkedhettek meg, hiszen fontos határidő közeleg számukra. Február 15-ig kell leadniuk jelentkezésüket a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre.
![Biztos képzési helyszín Biztos képzési helyszín](/img/2216_3563_zeg_egyetemi_kp_sajtaj_2a.jpg)
oktató
Biztos képzési helyszín
Fontos határidő közeleg a leendő egyetemisták számára: február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló képzésekre. A döntést megkönnyítendő, hogy a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja biztos képzési helyszín, minőségi oktatással, 400 fős modern kollégiummal valamint a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya és környezete által kínált munkalehetőségekkel, hangzott el az egyetem évértékelő sajtótájékoztatóján.
![Szeniorok az iskolapadban Szeniorok az iskolapadban](/img/2216_4848_szenior_akademia_1.jpg)
oktató
Szeniorok az iskolapadban
Tanévnyitó rendezvénnyel vette kezdetét a Senior Akadémia idei féléve a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. Három év elteltével ugyanolyan érdeklődés övezte, egy szék sem maradt üresen a kampusz nagy előadójában.
![Tételek helyett projektek Tételek helyett projektek](/img/2216_3551_egyetemi_kozpont_fejlesztes_2a.jpg)
oktató
Tételek helyett projektek
A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja (PEZEK) az országban elsőként vezeti be a projekt alapú oktatást a 2022 szeptemberében induló új képzésén, a tesztmérnök alapképzési szakon. A felvételt nyert hallgatóknak nem kell vizsgát tenni fizikából és matematikából. A két tantárgybeli tudásukat a 3–5 fős csoportokban teljesített projektekből mérik le, és értékelik részkreditekkel, amely alapján megkapják az érdemjegyeket.
![Zöldebb, okosabb, sportosabb Zöldebb, okosabb, sportosabb](/img/2216_4433_zfok_pezeg_vetelkedo_1a.jpg)
oktató
Zöldebb, okosabb, sportosabb
A Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány Tervezz és küzdj a jövőért elnevezéssel pályaorientációs vetélkedősorozatot hirdetett hagyományteremtő jelleggel középiskolás diákok számára a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjával (PE ZEK) együttműködve. A négy középiskola öt csapata részvételével zajló versenyben a Csány László Technikum „Hajrá Magyarország Hajrá Foci” csapata bizonyult a legjobbnak.
![Felhő Campus a tudásszerzés szolgálatában Felhő Campus a tudásszerzés szolgálatában](/img/2216_2190_PE_felho_campus_6a.jpg)
oktató
Felhő Campus a tudásszerzés szolgálatában
Felhő Campus elnevezéssel virtuális oktatóteret hoz létre a Pannon Egyetem (PE) Zalaegerszegi Egyetemi Központja, amit a zalai megyeszékhely 2030 Gazdaságfejlesztési Stratégiája részeként kíván kifejleszteni. A mintaprojekt hosszú távú céljaként azt tűzték ki, hogy megfelelő képzettségű és számú munkaerő álljon rendelkezésre a gazdaság igényei szerint.
![Tudományos kutatásban jeleskedtek Tudományos kutatásban jeleskedtek](/img/2216_7488_pe_tdk_dijazottak_2a.jpg)
oktató
Tudományos kutatásban jeleskedtek
Kihirdették a Pannon Egyetem zalaegerszegi gazdálkodási karán november 25-én lezajlott Tudományos Diákköri Konferencia eredményeit. Hallgatóik a közgazdaságtudományi szekción belül 4 tagozaton, 12 pályamunkát készítettek, melyből 11 továbbjutott az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. A rendezvényt on-line tartották az egyetem Infocentrumában.
![Egyetemi központ létesül Zalaegerszegen Egyetemi központ létesül Zalaegerszegen](/img/2216_9937_PE_zeg_kepzesikozpont_1a.jpg)
oktató
Egyetemi központ létesül Zalaegerszegen
Az informatikai, a mérnöki, a mechatronikai és a közgazdasági képzések portfoliójának egyesítésével a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem (PE) Zalaegerszegi Egyetemi Központot hoz létre, amely várhatóan január elsejével kezdi meg működését. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be az egyetem és a város vezetése.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Fekete György (1), Letenye Kastélypark (1), Sebestyén Balázs (1), katonadal fesztivál (3), Charlie 70 (1), Európai Mobilitási Hét (1), Nagykapornak-Remetekert (1), Tóth Lucia Krisztina polgármester (1), Nyertes Zsuzsa (1), Gyalogtúra (42), ZTE SKK (1), Györe Edina főigazgató (1), Sághegyi Attila, a Zala Megyei Védelmi Bizottság honvédelmi referense (1), Közlekedés (17), Németh Roland régész (1), Magyar Művészeti Akadémia (2), Szerződéskötés (1), Zajdai Rakodó (2), Teraszkoncert (1), Dr. Gárdos László osztályvezető főrvos (14)