Archivum
Gelse túllépett gáncsoló gondjain
Gelse, a közös társulás székhelytelepülése megyénk egyik legszebb, legcsinosabb községe. A faluba érkező szépen rendezett portákat, virágos kerteket és takaros közterületeket lát, ami az itt élő alig több mint ezeregyszáz szorgos ember keze munkáját dicséri. A képviselő-testület alakuló ülését követően 2010-ben az önkormányzat pénzügyi helyzete adósságrendezéshez vezetett.
Intenzívebb fejlődés kezdődhet
– Az elmúlt esztendők legnagyobb eredménye, hogy a termálfürdőn, a turistaszállón, valamint a néhány külterületi földdarabon kívül sikerült az önkormányzat összes vagyonelemét megtartania úgy, hogy a működőképességünket megőriztük, az intézményeink zavar nélkül folytatják tevékenységüket, kifizetetlen számláink nincsenek, minden követelést határidőre teljesítettünk értékelt Szegedi Ferenc polgármester. – Mindezt szigorú, takarékos, előrelátó gazdálkodással. Tavaly már kisebb fejlesztésekre is futotta, s remények szerint az adósságrendezési eljárásnak is hamar vége lesz. Lobbizunk azért, hogy a termálfürdő újra üzemelhessen. Kormányzati támogatást remélünk ahhoz, hogy a vonzáskörzet oktatási-nevelési intézményeinek tanterveiben szereplő úszásoktatás feladatellátása a KLIK-en keresztül helyben megtörténhessen, állami szerepvállalással.
Összetartó szeretetben ünnepeljük a falu napját, a nőket, az időseket. Kilimán – amellyel egymásban megbízva, harmonikus partneri együttműködést ápolunk – gesztorságával a falu állástalanjai is új esélyt kaptak a Start közmunkaprogramban. Gelsén a közutas, illetve a kertészeti program révén mintegy 30 főnek adtunk munkát. Ők mezőgazdasági földutakat, közutakat gondoznak továbbá gyümölcsöt és zöldségféléket termesztenek.
A polgármesteri hivatal mögötti két és fél ezer négyzetméteres önkormányzati területet bevetettük eperrel, sárgarépával, petrezselyemmel, hagymával, uborkával, burgonyával, babbal. A terményeket a "szociális szövetkezetek" mintájára, szerződéssel helyi közétkeztetésben használjuk majd fel, illetve juttatunk belőle a rászorulóknak. A termények raktározására egy könnyűszerkezetes tárolót építünk. A fóliasátorban pedig több mint tízezer tő egynyári és őszi virágokat (árvácska) nevelünk, melyeket a közterületeink díszítésére használunk. A település korábban szép sikereket ért el a Virágos Magyarországért versenyben és szeretnék a színvonalon javítani.
Tavaly felújítottuk a ravatalozót és új kerítést építettünk a temetőben. Idén az adósságkonszolidációban nem részesülő településeknek járó 20 millió forintos állami támogatásból és némi önerőből szeptember végéig komplex módon, a jogszabályi elvárásoknak megfelelve, az akadálymentesítésre is figyelve felújítjuk az orvosi rendelő épületét. Az általunk kezelt közutak elég jó állapotúak, de a Rákóczi utca újraaszfaltozását el kell végeznünk. A mintegy 400 méter hosszú útkivitelezés költségeire 5 millió forintot tartalékoltunk. Tavaly a Kossuth utcai járda újítottuk föl, 600 méteres hosszban.
A program második üteme idén szeptember közepétől mintegy kilométeres hosszban folytatódik. A pályázati támogatásból a dologi kiadások (cement, sóder stb.) költségét a projekt kiírói fizetik. Nálunk is gond a belvízelvezetés. A temetőnél új árokrendszert alakítunk ki, s szennyvíz-hálózat rekonstrukcióba fogunk. Ha a választók bizalmát élvezem, akkor személyemben garanciát kínálok a tisztességes, becsületes munka folytatására.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára