Archivum
Ismét a kínai jeti nyomába erednek kutatók
Az állítólag a Hupej (Hubei) tartományi sötét erdőkben élő kínai jeti (yeren) keresésére indulnak ismét, hogy végérvényesen a rejtély végére járjanak.
A két méternél magasabb, felegyenesedve járó lény létezésében évszázadok óta hisznek a Sennungcsia (Shennongjia) erdőség környékén élő falusiak. A "vadembert" e magas hegyvidéki területeken - úgy tudni - több száz alkalommal látták: azok szerint, akik találkoztak vele, testét sötétszürke, vöröses szőrzet borítja.
Lábnyomait és elhullajtott hosszú, sűrű szőrzetének darabjait kínai kutatók elemezték, és azt állították, hogy azok egyetlen általuk ismert élőlénytől sem származhatnak. Azonosítására már több expedíciót indítottak, de a hatalmas majomszerű lényként ábrázolt jelenség létezésének tényleges bizonyítékai még nem kerültek elő.
Sajtóközlések szerint a természetvédelmi terület részbeni átfésülésére a napokban újabb csapat indul, benne 38 egyetemi és kutatóintézeti szakemberrel, hogy katalogizálja a régió különleges ökoszisztémáját. A felmérés során mintegy ezer különböző állatról is adatokat gyűjtenek, köztük az arany piszeorrú majomról és a fehér prémű medvéről. Munkájukat körülbelül másfél hónaposra tervezik.
2005-ben egy Mujü (Muyu) nevű faluban élő pásztor azt állította a kínai állami médiában, hogy két szőrős arcú, sötét, mélyen ülő szemű, kiemelkedő orrú, kócos hajzatú lénnyel találkozott, amely egyaránt hasonlított majomra és emberre. Egy másik helybeli, aki évekig élt remeteként Sennungcsia erdeiben, 19 alkalommal látott a jetire utaló lábnyomokat, de magát az állatot egyszer sem sikerült megpillantania.
A nagy kínai jeti felkutatására tett korábbi kísérletek az 1970-80-as években, illetve 2010-ben nem jártak sikerrel.
A "vadember" létezésében hívők számára kiábrándító nyilatkozatot tett korábban Csou Kuo-hszing (Zhou Guoxing), a pekingi természettudományi múzeum volt igazgatója, paleontológus. Véleménye szerint ugyanis nincs "kínai jeti". Mint mondta, valamennyi helyet felkereste, ahol megjelenni vélték, és vizsgálatai alapján jutott erre a megállapításra.
Véleménye szerint a hajminták, a koponyák és egyéb nyomok mind vagy emberektől, vagy majmoktól, vagy medvéktől származtak. Meggyőződése, hogy a helyi kormányzat csupán a természetjáró és jetivadász turisták vonzásának céljával tartja fenn a "vadember" mítoszát.
(Fotó: korábbi felvétel – Forrás: youtube.com)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba