Archivum
Katasztrófavédelmi egészségügyi központ
Regionális feladatokat is ellátó egészségügyi központot adtak át pénteken Kaposváron, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon; a centrumban a somogyi állomány számára napi alapellátást biztosítanak, továbbá évente itt mérik fel négy dunántúli megye - Baranya, Somogy, Tolna és Zala - hivatásos állományának egészségi és erőnléti állapotát, valamint az újonnan jelentkezők alkalmasságát.
A regionális intézményben a zalai hivatásos állomány egészségi állapotát is ellenőrzik
Bittmann Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) Humán Szolgálatának vezetője a központ ünnepélyes átadásán elmondta: a csornai központ után a kaposvári a második vidéki egészségügyi központ, amelyet átadtak, májusban Debrecenben és Szegeden lesz hasonló.
E négy vidéki és a budapesti központtal teljes egészében lefedik az országot, ezzel biztosítják a katasztrófavédelemben dolgozó mintegy 11 ezer szakember egészségi állapotának ellenőrzését, szükség esetén orvosi ellátásukat - tette hozzá, megjegyezve: ez különösen fontos lesz a jövőben, hiszen eddig 25 év szolgálat után, viszonylag fiatalon mentek nyugdíjba az állomány tagjai, ám ez most megváltozott, a 65 évre emelkedett nyugdíjkorhatár egészségügyi szempontból is új kihívást jelent.
Horváth Jenő tűzoltó ezredes, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-nek elmondta: megyei szinten az állomány egészségi és erőnléti állapotának megőrzése, a betegségek megelőzése, illetve korai felismerése és gyógyítása, regionális szinten az egészségi és pszichikai alkalmassági vizsgálatok elvégzése tartozik a központ feladatkörébe. Ez utóbbi összességében csaknem kétezer ember rendszeres orvosi ellenőrzését jelenti.
A kaposvári egészségügyi központban májustól egy foglalkozás-egészségügyi orvos, egy pszichológus és egy asszisztens dolgozik. Az igazgatóság épületében 90 négyzetméter alapterületen kialakított rendelőben az egészségügyi, illetve munkabiztonsági vizsgálatokhoz szükséges eszközök - így például a látás-, a hallás- vagy a légzésfunkció vizsgálatához szükséges mérőműszerek - rendelkezésre állnak, és felkészültek a sürgősségi ellátásra is.
A mindössze másfél hónap alatt, valamivel több mint tízmillió forintból elkészült beruházás kivitelezésének színvonalát tükrözi, hogy azt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) referenciarendelőként ajánlja az egészségügyi szakemberek figyelmébe. A négy vidéki egészségügyi központra összességében 45 millió forintot költ a főigazgatóság a központi költségvetésből.
Horváth Jenő az egészségügyi központ átadása előtt tartott értekezleten az elmúlt évet értékelve közölte: Somogy megyében 2011-ben 2315 riasztást kaptak. Ebből 1133 riasztás érkezett tűzeset miatt, 882 esetben kértek műszaki mentést, 42 alkalommal szándékosan megtévesztő, 258 esetben pedig téves jelzés miatt vonultak ki a hivatásos és önkéntes tűzoltók; 206 esetben a helyi önkéntes tűzoltó-egyesületek tagjai is részt vettek a kárfelszámolási munkákban.
A korábbi évekhez képest tavaly elmaradtak a tavaszi áradások, illetve kevesebbszer alakult ki a megyében extrém időjárási körülmény, ezért a műszaki mentések száma a harmadára csökkent az előző évhez képest, amikor 4015 esetből 2991 műszaki mentés és 671 tűzeset volt - tette hozzá.
Az igazgató az ez év januárjában hatályba lépett új katasztrófavédelmi törvényből adódó változásokról szólva elmondta: létrehozták a szakmai és gazdasági igazgatóhelyettesi szervezetet, a tűzoltósági, a polgári védelmi és az iparbiztonsági főfelügyelőséget.
A négy megyei kirendeltséghez - Barcs, Kaposvár, Marcali, Siófok - öt hivatásos tűzoltó-parancsnokság tartozik, továbbá Balatonbogláron, Böhönyén, Csurgón, Kadarkúton és Tabon kijelölt működési területtel nem rendelkező önkormányzati tűzoltóságok alakultak, amelyek a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok szakmai felügyeletével látják el tevékenységüket. Emellett az igazgatóság három - nem főfoglalkozású - létesítményi tűzoltóság munkáját és 27 önkéntes tűzoltó-egyesület működését felügyeli.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban