Archivum
Kerecsenyi közmunka
"A gyönyörű és szinte érintetlen természeti környezetben lévő, mintegy 260 lakosú Kerecsenyen az emberek nagy része mezőgazdasági munkával foglalkozik, de egyre többünkben erősödik a felismerés, hogy a falusi turizmus fejlesztésére is érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni. Rendelkezünk egy 2,5 hektár területű, horgászatra is alkalmas víztározóval; egy jól felszerelt, 18 sátorozó helyet kínáló kempinggel és egy egyre népszerűbb állatsimogatóval. Itt megtalálhatók az őshonos állatok, köztük: mangalica, kecske, racka juh, ló, póniló, szamár, lúd, kacsa, pulyka, tyúk. A hely egyre népszerűbb a nagykanizsai óvodai és iskolai csoportok körében is." A fenti mondatokkal mutatta be röviden a zalai dombvidék kicsiny zsáktelepülését Réti Alfréd polgármester, akit a falufejlesztés lehetőségeiről kérdeztünk.
Az élhetőbb községért
– Az elmúlt években jelentős összeget fordítottunk a munkanélküliek helyben történő foglalkoztatásának megoldására. Az önkormányzat képviselő-testülete egyhangúan döntött arról, hogy csatlakozunk a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által indított Start közmunkaprogram pályázat négy részterületéhez is. Eredményes volt mind a téli átmeneti foglalkoztatás, mind a képzéssel egybekötött mezőgazdasági foglalkoztatás is. A bérekkel, járulékokkal, dologi kiadásokkal mintegy 50 millió forint támogatásból megvalósuló program sikerét jelzi a belterületi és a külterületi utak karbantartása. Útpadkákat alakítottak ki, de a csapadékvíz-elvezető árkokat is kitisztították.
A településen a szennyvízcsatorna kivételével valamenynyi közmű kiépítésre került. Mart aszfaltos szilárd burkolattal is elláttak egy-egy útszakaszt. Az önkormányzati épületek belső festésével, vakolásával is végeztek. A mintegy 35 fő résztvevőhöz november elején még 15-en csatlakoztak, így összesen félszáz ember kapcsolódott a programhoz. A jövő év áprilisáig tartó, öt hónapos gyakorlati és elméleti kurzus végén "betanított zöldségtermesztői" végzettséget kapnak az oktatás résztvevői. Az egész éves képzés végén pedig "zöldség-gyümölcstermesztő, háztáji savanyító" képesítés megszerzésére is lehetőség nyílt. A tanúsítványokat október végén már át is vehette az arra érdemes majd negyedszáz felnőtt tanfolyami hallgató. A program keretében tavaly az újrahasznosított önkormányzati kertterületeken mintegy 5-600 db, 3-5 év múlva termőre forduló gyümölcsfát (alma, szilva, meggy, cseresznye, őszi- és kajszibarack, körte, nemesített papírhéjú fehér dió) ültettünk el. Arról még nincs végleges döntés, hogy a gyümölcsöt értékesítjük, vagy feldolgozás után bocsátjuk áruba.
Idén fő profilként zöldségtermesztést folytattunk. Paprika, paradicsom, uborka, cukorborsó, fehérbab, tarkabab, sárgarépa, zöldség, zeller, vörös- és fehérkáposzta, karfiol, karalábé, cukkini, tojásgyümölcs is termett és hozott egymillió forint fölötti árbevételt. Fölépítettünk egy 400 négyzetméte-res fóliasátrat, amit jövőre bővítünk is, keresve az olcsó fűtés kiépítésének lehetőségét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész